Kezdőoldal

Norvégiában az 1930-as években azért volt nagyon népszerű a bridzs, mert ott szinte csak ezt a kártyajátékot játszották.

Akkoriban a norvég bridzsszövetségnek már több mint tízezer tagja volt, a bajnokságban a magas nevezési díjak, szállásköltségek és utazási nehézségek ellenére 40 klub vett részt (a klub az nem egyetlen csapatot jelentett). A bridzsezőket mindenütt tárt karokkal fogadták, és természetesen a magyar csapat tagjai is körülnéztek a környéken.

Azt tudjuk, hogy két családtag is kint volt Oslóban, és mint már korábban írtuk, Ferenczy Györgynek ez volt a nászútja. A Színházi Élet azonban kiszúrta, hogy Zichy gróf is elvitte feleségét Oslóba.

Ferenczy György így tudósít élményeiről:
„A norvég vendégszeretetre jellemző az alábbi kis történet: Az egyik autókiránduláson feltűnt, hogy állandóan egy üres kocsi követi az autónkat. Kérdésünkre vendéglátónk a következő választ adta: – Gondoskodtam arról, hogy defekt esetén is folytatni tudják útjukat. Csodálatos élményünk volt Vigelandnak, a nagy norvég szobrásznak műtermében tett látogatásunk. Most dolgozik élete főművén, az „Élet kútja” című gigantikus kompozíción. A király a napokban meglátogatta Vigelandot, de ő kiüzent: nem fogadhatja őfelségét, mert dolgozik. Ezt büszkén mesélik a norvégok. Imádják a zenét. Grieg mellett Lisztet istenítik. A norvég csak a komoly muzsikát szereti. Csodálatos, hogy zenei intézmények dolgában rosszul állnak, zeneművészeti főiskolájuk sincs.
– Higgyék el – mondta egy norvég barátunk –, egy olyan országban, ahol, ha a király kilovagol és a lámpa tilosra van állítva az utcán, őfelsége megáll és megvárja, amíg a villanyrendőr szabadot jelez, egy ilyen országban lehet élni. Elhisszük neki.”

(Az oslói Vigeland szoborparkban található az Élet Szökőkútja)

Hogy akkoriban mennyire népszerű volt a bridzs Magyarországon is, igazolja az alábbi, Ferenczy György Pianoforte című memoárkötetéből származó anekdota is.
„A túlhajtott bridzspublicisztika virágzása idején egy barátommal a Margitszigeten sétálgattam, midőn egy csinos, fiatal leányka állta el utamat, kezében kis noteszt forgatva.
– Bocsánat – mondta illedelmesen – kérek egy autogramot! Ránéztem a kislányra, azután ezt kérdeztem:
– Tulajdonképpen kitől kéri? A zongoristától vagy a bridzsezőtől?
A kislány csodálkozva rámnézett, és azt mondta:
– Jé, hát maga zongorázni is tud?”

Miután Norvégia bekerült a négyes döntőbe, a hazai érdeklődés fokozódott. Az angolok elleni meccsükön ritkán látható hatalmas kibicgyűrű vette körül a nyílt termi asztalt. Utólag sem lehet felfogni, hogy mit tudhatott a partiról a 10. „spúrban” álló néző, azon kívül, hogy hallotta a licitet. (Ne feledjük, akkoriban még nem volt licitdoboz, bemondták a liciteket.)

„Az angol pár, akik ellen alkalmam volt játszani, többek között azzal tűnt ki, hogy mansban meglehetősen gyenge szant játszottak, míg bellben a szokásos Culbertson-szant. Melyik másik csapat törődött volna azzal, hogy egy ilyen kontrollálhatatlan konvenciót játsszon? És milyen könnyed sportszerűséggel játszottak! A licitek mindenféle hangsúlyozás nélkül, a dobások késedelem vagy különleges nyomaték nélkül. Száz százalékig úriemberek voltak, még hátrányban is, amikor mint közismert, nem is olyan könnyű ezt a szerepet játszani” – emlékezett 20 évvel később a mérkőzésre a norvég csapat kiváló játékosa, Ranik Halle.

A döntő 1. fordulójáról nincs túl sok információnk, ezért kicsit szétnézünk, hogyan licitáltak abban az időben a játékosok. Rosszul! Igaz, nem állt rendelkezésükre túl sok fegyver, gyakran a logikára és az intuícióra hagyatkoztak. A legtöbben a Culbertson-féle trikkszámítást alkalmazták, bár a világbajnoki diadal után sokan átváltottak a bécsiek rendszerére, melyben lapértékelésre a 7-5-3-1-es figurapontszámítást hívták segítségül. Ez a számítás nagyon sokáig dívott (a szakértők szerint pontosabb, mint a mai), és az 1950-es évek végén egy Widder–Zánkay belharc is kialakult ezügyben, melyben „Lala” volt a kövület (bécsi), Zánkay pedig a modern (4-3-2-1). Főleg Zánkay Péternek köszönhető, hogy a magyar versenyeken kötelezővé tették, hogy ne a bécsi, hanem a Work-féle számítást alkalmazzák a játékosok. Persze magában mindenki úgy számolt, ahogy akart, de a licitmagyarázatoknál kötelező volt Work szerint felvilágosítani az ellenfeleket.

Itt kell megemlíteni azt is, hogy abban az időben eléggé elterjedt volt a blöff, így ezt a fegyvert az 1938-as Európa-bajnokságon is gyakran bedobták. És mivel a vigaszágon nem volt már igazi tét, ezért a kiesett csapatok közül néhány kicsit lazábban vette a játékot. Mondhatjuk úgy is, hogy örömbridzset játszottak. A német–svéd mérkőzésen például nagy volt az adok-kapok, a játékosok blöfftűzijátékot rendeztek a nézők nagy örömére. A svédek eleve olyan licitrendszert játszottak, melynek egyik alappillére volt a blöfflicit, de a németeket sem kellett ezügyben félteni. Persze a blöff kétélű fegyver. Valaki mindig rosszul jár, mert ha a saját vonal fázik rá, akkor a későbbiekben meginog a partnerek közötti bizalom. Ha pedig a blöff miatt az ellenfél szenved kárt, akkor azért lesz rossz a szájíz, mert összebeszélésre (durvábban fogalmazva csalásra) gyanakodnak. De érdekes helyzetek is kialakulhatnak. Az egyik német játékos Nyugat helyén a következő lapot tartotta és 1 káróval indított!

A felvevő 5 treffet teljesített, és a parti után döbbenten állapították meg, hogy terített 7 pikk van az Észak–Dél vonalon. Azonban mégsem írtak jó partit a németek, mert a másik asztalon Nyugat 2 kőrrel indult, melyet a németek megkontráztak, és a felvétel teljesült.

Elég ritkán fordul elő, hogy egy pár mindkét tagja ugyanabban a partiban blöfföl. A svédeknél ez sem volt ritka.

Az I. asztalnál a svédek 4 pikket játszottak és teljesítettek Kelet–Nyugaton. A másik teremben a 6 kárót is meg lehetett volna találni, de a németek még a gémet sem vették fel, „hála” Dél és Észak sikeres akciójának. A 4 treff kettőt bukott, így a partin a svédek 10 pontot kerestek. Az első 16 leosztás után tetemes előnnyel vezettek a svédek, 45–7 volt az állás a javukra. De fordult a kocka, mert ami az első félidőben bejött, az a másodikban már nem.

I. asztal

Az I. asztalon még teljesen normális volt a licit. A felvevőjáték azonban nem, mert a svéd Dél elbukta a felvételt, pedig működött a treff és a kőr szín is, azaz három pikket, három kőrt és három treffet lehetett volna ütni. Sajnos csak licit, a pikk indító kijátszás és a bukás ténye maradt fent, a lejátszás nem. A másik asztalon teljesen másképp alakultak a dolgok.

II. asztal

A svéd Kelet nem tartotta veszélyesnek a szkórhelyzetet, és harmadik helyen 1 treff blöffel nyitott. A német Dél első passza nem elégítené ki a mai sztenderdet, de lehet, hogy kiismerte már az ellenfelet és csapdát akart állítani. Nyugat 1 pikkje még stimmelt. Hogy Nyugat miért licitált másodszor 2 kőrt, az 83 év távlatából már a homályba vész, mindenesetre a svédek hármat buktak –800-ért, ehhez hozzá jött az I. asztal –100-a, tehát ebben a leosztáson a skandináv csapatot 900 pont és 10 MP veszteség érte.

Az alábbi partiból látszik, hogy Culbertson óta mennyit változott a licit.

I. asztal

Manapság már sokan elindulnának Kelet lapjával, a konzervatívoknál azonban erősen szóba jön a passz. Nyugat lapja indulóerős, de úgy látszik, hogy 1938-ban még nem volt az. Észak viszont nem bírt nyugton maradni 7 pontos lapjával a negyedik helyen, pedig tudhatta volna, hogy a figurális túlerő odaát van, hiszen partnere eredetileg passzolt. A kitűnő elosztás persze elcsábította, és nem volt szerencséje, mert se pikkben, se káróban nem talált csatlakozást. Szerintem Délnek passzolnia kellett volna a 2 pikkre, hiszen partnere nem ígért treffet és szabadon ismételte meg színét. A vicc az, hogy a 2 pikk benne van! A 3 káró kettőt bukott, +300 a németeknek.

II. asztal

Akkoriban szerettek rekontrázgatni a játékosok, hogy megmutassák, ki a Jani az asztalnál. Egyes tudósítók kifogásolták, hogy Nyugat 1 szannal indult, és azt is, hogy nem maradt benne a 2 pikk kontrában. Utóbbit jól tette, az előbbit nem. Bellben mans ellen egyébként se szerencsés gyenge 1 szan indulást játszani, mert már a kontrázott két bukás is meghaladja a mansgémet. A svéd „Jani” ráfázott, Nyugat hármat bukott rekontrázva, ami +1600-at jelentett, így +1900 lett a német összeírás és megközelítette az egy partiban elérhető csúcsmagasságot (2000 vagy több pont=12 MP). Persze a 11 MP is jól mutatott a német szkórlapon.

A következő leosztás se volt sallangmentes és sok érdekességet ígért.

I. asztal

Nyugat lapjával ma már szinte mindenki elindulna, de Észak–Délen se állnának meg túl sokan a 2 szan, de inkább a 3 szan alatt. A 2 treffben kiállt két pikk, egy káró és két treff, a svédek +90 írtak fel. Nagyon érdekes felvétel lett volna, ha 3 szant játszik az Észak–Dél vonal. Mert nem könnyű elbuktatni. A pikk kilences jól ül a tízes mögött, ezért két pikk magasítható. Lesz mellette három kőr, a szöktetések után két káró és két treff ütés, az összesen kilenc. Ha Észak játszik, akkor a kis(!) treff indulás buktat! Az ászba persze Nyugat bedobja a dámát, a pikk kilencest pedig Kelet nem üti meg, mert az egyetlen beütését tartogatnia kell. Ha a kis treff indulásra Dél először kicsit tesz, akkor Nyugat üt a dámával és káró ász, káró bubira vált! A felvevőnek ekkor se lesz kilenc ütése. Kelet másik buktató indulása a kis káró. Nyugat üt az ásszal és kihívja a treff dámát. A játék ekkor is hasonló lesz az előzőkben leírtakhoz, az ellenvonal vagy káróban, vagy treffben szerez annyi ütést, ami elég a buktatáshoz. Kelet treff figura kezdésére viszont hazaérhet a felvevő, ugyanis kimagasodhat Délen a treff, ha Nyugat az ászba bedobja a dámát, egyébként később a treff dámát a király nem üti meg, és ekkor is lesz kellő tempó a teljesítéshez. Ha Dél játssza a 3 szant, akkor a treff dáma kezdés, vagy a káró ász, treff dáma folytatás buktatná el a felvételt. Nem hiszem, hogy ezt az ellenjátékot bárki kitalálta volna, ezért elkönyvelhetjük, hogy az I. asztalon Észak–Dél kihagyta a gémet.

II. asztal

Ennél az asztalnál se indult el Nyugat, és a svéd Kelet ismét alkotott. Blöff 1 treffel indult, majd passzolt. A németek most is elkapták a svédeket, és kontrázott három bukás után felírták a +410-et és a 7 MP-ot. A 32 leosztásos meccs végeredménye 63–61, azaz 2–2 lett, ami mai számítás szerint 120–115 körüli IMP végeredmény lenne. Nem semmi!

Itthon persze a magyar bridzsközönség izgatottan várta a híreket. A Pesti Hírlap tudósítójának telefonjelentése éjfél előtt meg is érkezett:
„Csekély kivétellel ugyanaz a nemzetközi társaság van együtt most Oslóban, mint akik múlt évben Budapesten küzdöttek a világ- és Európa-bajnokságokért. A hétfordulós, egyenkint 32 leosztásos selejtezőmérkőzéseknek az volt az érdekessége, hogy a tavalyi világbajnok csapat, az osztrák, még a döntőbe sem jutott, pedig a tavalyi csapatnak három tagja most is játszott. Annál nagyobb biztonsággal, elejétől kezdve vezetve került be a magyar csapat a négyes döntőbe. A magyar csapat a hét selejtező játékban 22 pontot szerzett, míg utána Anglia és Norvégia 17–17; Hollandia, pedig 15 ponttal kerültek a négyes döntőbe. A többiek a vigaszdíjért játszanak körmérkőzést. Szerdán szabad nap volt és csak csütörtökön este kezdték meg a négyes döntőt. Elsőnek Magyarország és Hollandia, valamint Anglia és Norvégia kerültek szembe. Csütörtökön késő éjszaka a magyar csapat 13 ponttal vezet Hollandia előtt, Anglia pedig 15 ponttal előzi meg Norvégiát. Az első fordulót pénteken este fejezik be és nyomban megkezdik a másodikat is. A döntőben egy-egy mérkőzés 64 leosztásra megy. A magyar csapat rendkívül népszerű és állandóan nagy nézőközönsége van. Mindig a »díszpályán« játszanak és az a helyzet, hogy ha valami kiszámíthatatlan eset nem jön közbe, megnyerik a bajnokságot. A döntőben szereplő csapatok közül az angolt és a norvéget már legyőzték az előmérkőzések során, a hollandokkal pedig eldöntetlen volt az eredmény. A döntőben azonban természetesen máskép is alakulhat a helyzet. Különösen az angol csapat javult nagyot az előmérkőzések alatt.”

(Július 1-én folytatjuk)