Kezdőoldal

Widder Lajos továbbra is tájékoztatja a magyar sajtót. Így ír:
„Csütörtökön megkezdődött a döntő. Hollandiát kaptuk első ellenfélnek és csak pénteken fejeztük be. Végig vezetve 4–0 arányban 67 meccspont többlettel megvertük Goudsmitékat. Zichy Ferenczyvel és velem játszott felváltva, Klór főleg Pórral, volt úgy, hogy Pór játszott velem. Minden felállítás bevált. Az utolsó belga meccsen szövetségi kiküldöttünk, Bokor Imre is beszállt, neki is remekül ment, valószínűleg a döntőben is játszik, bár nincs sok ideje. Jár a szövetségi ülésekre, ahol ő és gróf Zichy képviseli a magyar szövetséget. A testi sportok közt aligha van nemzetközi szervezet, amely olyan sokat tanácskozna, mint a bridzsezők. Azt mondják, ez azért van, mert a világon tízmillió az aktív játékosok száma. Nem hiszem. Inkább azért van, mert a bridzsezők szeretnek asztalnál ülni. Egyébként most Norvégia a legnagyobb riválisunk, 3–l-re győzött Anglia ellen. A hollandok után mi játszunk az angolok ellen, vasárnap pedig jön a legnagyobb meccs: a magyar–norvég. Szeretnénk megnyerni...”

Döntő 2. forduló, 1. félidő
Magyarország–Norvégia I.
Hollandia–Anglia

A holland–angol mérkőzés egyik fénypontja volt az alábbi játszma.

Mindkét teremben 4 kőrrel indult Nyugat és ez lett a végső felvétel. A parti treff kezdésre buktatható, mert Észak az adu ásszal azonnal beüt, pikkel átadja az ütést Délnek, aki treffel meglopatja és kiáll még egy pikk. Sőt, Délt a pikk kilencessel másodszor ütésbe hozva a felvétel kettőt bukik. Persze a két bukást csak látnoki játékkal lehet összehozni, élesben senki nem kockáztatná meg. A treff indulást egyik Észak sem találta meg, az I. asztalon az angol Nyugat akadály nélkül teljesített. A II. asztalon sokkal nehezebb volt a holland felvevő dolga. Az angol Észak a pikk királlyal indított, és látva partnere pikk kilences bátorító jelzését, a treff tízest hívta, arra számítva, hogy beüt a kőr ásszal, pikkel átadja az ütést Délnek, aki treff hívással buktat. Igen ám, azonban a holland felvevő számított erre és megtalálta az ellenszert. Ütött a treff királlyal, kihívta a káró királyt, és elvágva az Észak–Dél közötti közlekedést eldobta kezéből a pikket! (Ezt a játékot a szakirodalom Scissors Coup-nak, azaz Olló-cselnek fogja hívni, de akkoriban biztos, hogy még nem volt neve, mert e cseljátékot jóval az1960-as évek után nevezték így el.) Bravúros felvevőjáték volt a húzó partiért!

A magyar csapat legnagyobb ellenfelének Norvégiát tartották, főleg azért, mert hazai pályán játszott. A meccs az elején még nem, de a vége felé szorosabb volt, a győzelmünk azonban egy percig sem volt veszélyben. Jól is kezdtünk, mert a norvégok lazán kezelhették az indító kijátszásokat, mivel nem tartották be azt az aranyszabályt, hogy színjátéknál ász mellől kis lappal nem indulunk.

Az I. asztalon a norvég Kelet kis káróval kezdett, és a magyar felvevő villámgyorsan ütött tizenkettőt. A II. asztalon a norvégok 5 pikkig licitáltak, a Kelet helyén ülő magyar játékos kőrrel indult, és a bukást a norvég Észak nem tudta elkerülni, mert kiadott egy pikket, egy kőrt és egy kárót. Jó kezdés és egy zsák pont a magyaroknak. Csapatunk 16 leosztás után 43 meccsponttal vezetett. De adjuk át a szót Ranik Hallénak, aki 20 évvel később is mindenre emlékezett.

Norvégia 1958-ban is rendezett Európa-bajnokságot. Ebből az alkalomból adták ki a mellékelt könyvecskét, amelyik összefoglalta az addigi Eb-k történetét. Az 1938-as oslói Eb-ről a norvég első csapat kiváló játékosa, Ranik Halle írt egy remek visszaemlékezést, amelyből a magyar–norvég találkozó okán ismertetünk.

Miért nyert Magyarország?
Miért nem a treff dámát dobta? – kérdeztem az annak idején rendíthetetlen és életerős magyart, Widdert az ünnepség alatt. Éppen az egyik partit vitattuk meg a Norvégia–Magyarország döntőjéből, ahol Widder elegáns ellenjátékcsellel hívta fel magára a figyelmet, de ahol ő – majdnem azt mondom, egyetlen egyszer – elszalasztott egy lehetőséget. Widder válasza jellemzően mutatta a játékstílusát: Hát, gondoltam erre – mondta –, de úgy találtam, hogy annak az esélye, hogy ez hozzon valamit, kisebb volt, mint annak a veszélye, hogy ezzel ütést vesztek. És egy dáma olyan fontos lap, amit nem lehet csak úgy elvesztegetni – folytatta.
A biztonság mindenekelőtt – ez volt a magyar csapat mottója. Természetesen látták a különféle kombinációs lehetőségeket, de önként lemondtak a technikai trükkökről, ha a sallangmentes játék biztosította a nagyobb esélyt.
Nem minden csapat rendelkezett a magyaréhoz hasonló módszeres és hatásos játéktechnikával, de kivétel nélkül minden játékosuk érdekes és szimpatikus egyéniség volt nekünk, norvég játékosoknak. Akkoriban minden nemzetnek megvolt a sajátos stílusa, és nem csak játékban, hanem csapatszellemben is. A bécsiek hanyag eleganciája, a magyarok robusztus és szikrázó életereje, a svédek energiája és kiszámíthatatlansága, és természetesen az angolok, akik lenyűgöztek minket utánozhatatlan bridzskultúrájukkal.
Magyarország győzelme magától értetődően teljesen jogos volt, és ugyanezt tudom elmondani Norvégia második helyezéséről is. Egyetlen vereségünket Magyarországtól szenvedtük el, míg győztünk Olaszország, Svédország (kétszer is) és olyan elismert országok ellen, mint Ausztria, Anglia és Hollandia. De a verseny nem csak azt mutatta meg, hogy mire vagyunk képesek, hanem azt is, hol vannak a hiányosságaink és hol hibáztunk. Ez utóbbiakat szeretném most bemutatni.
A dán ültetési rendszer ellenére, ami az egyetlen népszerűtlen dolog volt a versenyen, talán elmondhatjuk, hogy a végső sorrend többé-kevésbé korrekt volt.
A holland csapat teljesítménye túlságosan hullámzó volt ahhoz, hogy jobb helyezést érjen el. Feltűnően nagy volt a különbség a csapat legjobbjai, a Goudsmit testvérek és a csapat leggyengébb tagjai között. Mint csapatnak a hollandoknak az volt a legnagyobb hibája, hogy a kizáró licitek rendszeresen megakadályozták őket abban, hogy elérjék a lehető legjobb felvételeket. És sorozatosan megtömték a teljesíthetetlen szlemfelvételeket.
Az angolok ezúttal is rosszul jöttek ki a licitjeik pontatlanságai miatt. Gyakran kötöttek ki kockázatos 3 szan felvételben, amikor egy pontosabb licitrendszerrel a biztonságosabb színgémet találhatták volna meg, vagy időben leállhattak volna részjátékban. De a játéktechnikájuk első osztályú volt.
A svédek rámenősek voltak, és jó volt köztük az összhang is, de az ellenünk játszott mérkőzéseken izgatottnak és kapkodónak tűntek. Állandó blöffjeik nem voltak feltétlenül sikeresek. A csapat győzelme a vigaszversenyen viszont teljesen megérdemelt volt.
A bécsiek a vigaszágon örömbridzset játszottak, de ameddig még esélyük volt a döntőbe jutásra, teljes gőzzel vették fel a harcot. A csapat némileg meggyengült Jellinek és Herbert, és talán Fleischer távolmaradásával. Ez ugyan nem kellett volna, hogy akadályozza a többi exvilágbajnokot, akik mind nagyon szellemesen játszottak. De a csapatból hiányzott az a tűz, ami nélkül nincs siker. Ez elmondható a licitrendszerükről is, de Stern azzal védekezett, hogy a korábbi tesztek során a rendszer kiállta a próbát. Mindenesetre reménykedtünk abban, hogy jövőre egy jó formában lévő és felkészült bécsi csapattal találkozunk.
Norvégia valójában nem tudta fenyegetni Magyarország győzelmét. Azt hiszem, csapatunk kiváló kapitányának, Behrens Hagennek igaza volt, amikor azt mondta nekünk a döntő mérkőzés előtt, hogy Magyarország annyira előttünk jár, hogy nekünk elsősorban a második hely megszerzésére kell koncentrálnunk. Talán nem érdektelen, ha közelebbről megvizsgáljuk a két csapat viszonyát.
Mindkét csapat ugyanazt a licitrendszert játszotta: Modern Culbertsont azokkal a módosításokkal, amelyeket a versenybridzsből szerzett tapasztalat szinte automatikusan diktált. Jellemző, hogy Norvégia és Magyarország teljesen függetlenül egymástól ugyanazokat a módosításokat találta meg. Ez első sorban a negatív szanra vonatkozik, melyet sem a magyarok, sem mi nem használtunk minimummal, mint ahogy azt Culbertson javasolta. Ugyanez volt a helyzet az 1-re 2 válasznál is, ami a meglehetősen erős lapokra volt fenntartva.
Érdekes volt látni, hogy számos gémfelvételt és szlemet ugyanazzal a licitmenettel érték el mindkét asztalon. Amúgy mi a teljesített felvételekkel tűntünk ki, míg a nagy szvingek leggyakrabban a magyaroknak kedveztek.
Az első találkozó Magyarország ellen (a selejtezőben), amit mi nagyon elvesztettünk, számunkra sok szerencsétlen leosztást hozott. És ez nem valamiféle mentegetőzés, szándékosan nevezem szerencsétlennek, mert máshogy nem tudom jobban kifejezni. De ezenkívül van egy másik magyarázat is. A magyarokkal egy, az olaszok elleni majdnem lehengerlő győzelemmel végződő mérkőzés után találkoztunk, és a torna favorit csapata lettünk mesés rutinunkkal, fellépésünkkel és rendíthetetlen nyugalmunkkal. De amikor az idegek is szerepet játszanak egy küzdelemben, Magyarország az első pillanattól kezdve felettünk állt. Az a néhány megrendítő ütés, amit a mérkőzés elején kaptunk, lelkileg megpecsételte a sorsunkat.  Itt van erre egy példa:
Nyugat helyén ültem és 1 pikkel indultam, miután a kéz nem volt elég erős a riverz induláshoz. Ez volt a licitmenet:

Magamban úgy döntöttem, hogy 6-ra megyek, ha a partner 4 szant válaszol a kérdőlicitre. De Robert Larssen „pozitív” 5 káró válasza szinte negatív volt az én lapjaimhoz. Már láttam a 6-ot, amikor az asztal leterült. Az indulás kis treff volt, és a legjobb esélyt abban láttam, ha a kárókat magasítom. Emellett döntöttem, és az aduzás előtt kárót hívtam, mert ha a szín 4–1-ben fekszik, még mindig esélyem van a keresztlopásra. De a káró elosztása 5–0 volt, és gróf Zichy érthető örömmel lopott egyetlen adujával. Az eredmény: 2 bukás. A 4 pikk teljesíthető, ha 1 bukásra játszunk, de az 5 lehetetlen még nyílt lapokkal is. A másik asztalon a norvég pár 5 treffel mentett, és kontrával hármat bukott. Azt merem mondani, hogy mind a mi szlemmkísérletünk, mind a másik párunk mentése jó licit volt. Mégis nagyot buktunk ezen a partin.
A Norvégia–Magyarország mérkőzést a döntőben aránylag szorosan nyerték meg a magyarok. Ha végig megyünk a leosztásokon, feltűnő, hogy a két csapat milyen gyakran hagyta ki a biztos gémeket vagy mondta be azokat és teljesítette. Ez összefügg a mindkét csapatra érvényes korábban említett elvvel, hogy nem játsszák a jó negatív szant. Ez mind nálunk, mind a magyaroknál vegyes kimenetelű volt, de egy pillanatra sem kétlem, hogy mindkét csapat rászolgált erre a hosszú verseny alatt. Más dolog, és ez bebizonyosodott, hogy a licitrendszer hiányossága az, ha a biztos gémeket kihagyják. Előre tudtam, hogy ez lesz a következménye annak, hogy a Culbertson-rendszert felülbíráltuk, de mindnyájan egységesek voltunk abban, hogy egy hozzánk hasonlóan optimista csapatnak inkább fékre van szüksége, mint motorra. És ez, mint mondottam, igaz is volt.
De ami nekünk a hiányosságunk volt, az indulás olyan erős lappal, ami nem éri el a 2-es indulás erejét és nem jó a 3-as induláshoz vagy a 2 szanhoz sem. A magyaroknak volt egy teljesen elméleti közbülső megoldásuk, a 2 treff indulás, ami egy menetre kényszerített, de ezt sohasem használták, bármi is volt ennek az oka. Természetesen nem könnyű egy olyan rendszert kidolgozni, amelyik magában foglalja ebben az erősávban a különböző típusú lapokat, és megadja a válaszoló kéz licitjeit. De ez nem megoldhatatlan feladat, és remélem, hogy már őszre találunk erre egy használható megoldást.

(Július 2-án folytatjuk)