Kezdőoldal

Szobám falát Delacroix egy harci képe díszíti – másolatban. Szeretem ezt a képet, sokszor elábrándozom előtte és párhuzamot vonok mai és múlt idők életritmusa közt. Nézem, nézem a képet merően, egyre kifejezőbbnek, plasztikusabbnak, életteljesebbnek találom, szinte már mozognak az alakok. De nézd csak, a főalak tényleg mozdul. Kiugrik lovával a képből, itt van a szobámban. A lovas fürgén leszökken paripájáról, a kantárszárat az ablakkilincsre akasztja és megáll előttem, ki a csodálkozástól szólni sem tudok…
– Üdvözöllek, nemes pennaforgató, a Treff Király vagyok.
– Légy üdvözölve szerény hajlékomban, fenséges uram! – mondtam mélyen meghajolva.
– Eljöttem, hogy elmondjam neked egy csata történetét, mely érdemes arra, hogy megénekeld. Halljad hát. Tudd meg, én a harcos királyok fajtájából való vagyok. Magam vezettem háborúba seregemet, amikor a hűvös északiak szapora szívrablásra készültek ellenünk, keletiek ellen.

(A lejátszás menete a Next gomb segítségével követhető az ábrában – a szerk.)

Nyugat a pikk dámával indul. Az asztal ütötte, majd kétszeri aduzás után lehívta a pikk királyt is. A felvevő most pikket lopott kézben, ezután lehívta az asztal két magas káróját. A treff kettes hívás következett az asztalról. Ideiglenes helytartóm, Kelet rövid ideig gondolkodott a követendő játékmód felett, majd ízlésem szerint határozott, engem, a Treff Királyt tett az ütésbe. Hajrá, előre, ahol a legtüzesebb a harc!

Nyugat arcán egy szándéktalan rándulás futott végig. A felvevő ütött az ásszal és Nyugattól beesett a dáma. Felvevőnek tetszett a dolog, de nem sokáig, hamar felismerte a helyzet kedvezőtlen voltál. Kis treffet hívott, Kelet ütött és treffet hívott vissza. Már nem lehetett megakadályozni, hogy ne csináljon még egy treff ütést. Elbukott a szlem, megnyertük a csatát.

Ám lásd, dalosok utódja, a mai ember krajcáros gondolkodásmódját. Miután a játszmát befejezték, először Nyugat szólalt meg szemrehányóan:
– Partnerem, miért rohant be a treff királlyal az első ütésbe? Ha kicsit adott volna rá, én minden valószínűség szerint a dámával is ütöttem volna.
– Nagyon sajnálom, kedves partner – szólt Kelet –, hogy megakadályoztam a treff dámát az ütéscsinálásban. Szándékom az volt, hogy a felvevőt akadályozzam meg a teljesítésben. Ha én kicsit adtam volna rá, a felvevő is kicsit ad és az ön dámája tényleg ütést csinál. Ön azonban csak kárót vagy pikket hívhatott volna. A felvevő ezt lopta volna az asztalon, kezéből kis treffet dobva. Most aztán egy treff impassz ellenem és a parti teljesítve van. Kérem, partner, ne haragudjék, hogy az ellenfelek szlemjét elbuktattam.

Valóban, létezik egy általános szabály: a második kicsivel megy be. Igen ám, de én király vagyok, kivétel. Én nem alkalmazkodom a törvényekhez, hanem alkotom azokat. Így volt a csata, így írd meg. És most isten veled, sietek vissza, hív a kötelesség.

Királyi vendégem eloldotta lovát, felpattant hátára és egy merész szökkenéssel visszaugratott a képbe s felvette harcos pózát.

Reggelre kelve első pillantásom a képre esett. Semmi sem változott. Már azt hittem, hogy álmodtam az egészet, amikor a szobalány – ki reggelimet hozta be – ijedten kiáltott:
– Hát ez meg, hogy kerül ide – s arra a kis emlékre mutatott, mit nyilván a nemes harci mén hagyott az ablak közelében.