Kezdőoldal

Zokogásra lettem figyelmes. A kávéházi asztalon a hamutartó szélén ott ült előttem a Treff Kettes. Ő sírdogált szívet tépően.
– Mi bajod van, kicsikém?
– Fáj az élet, nagyságos szerkesztő úr – felelte és meglobogtatta őt saját szavainak légáramlata.
– Öntsd ki hát a szívedet.
– Oh, az én életem csupa megaláztatás. A legalacsonyabb szín legkisebb embere vagyok, a gyengeség és szegénység jelképe. Mindig csúfolnak, gúnyolnak, tréfát űznek velem. Csak arra vagyok jó, hogy az ellenjátékosok általam jelezzék gyengeségüket. Sohasem veszek részt komoly ütésszerző csatákban. Nagynéha szerepelek az átmenetnél, vagy az ütést adják ki velem. Csak az alantas munkát végeztetik velem.

Mégis általában nyugodt lelki egyensúlyban éldegéltem, hiszen néhanapján adódnak felemelő élményeim. Tegnap például a kőr dámát loptam el, sőt egyszer, három hete a gőgös pikk ászt ütöttem le. Egész csinos skalpgyűjteményem van már és rendes kis embernek tartottam magamat. Sajnos ez a kis önbecsülésem is oda van már. Hogyan vesztettem el? Halljad!

A játszma egy forró nyári napon történt.

Dél licitje meglehetősen erőszakos volt, de bízott saját lejátszási ügyességében.

Nyugat a kőr ásszal indult, majd kis pikket hívott. Dél ütötte az ásszal, lejátszotta az adu királyt, a dámát, és a kőr királlyal átment az asztalra. Most érkezett el a drámai pillanat. A felvevő a káró nyolcast hívta az asztalról. Keletnél volt a káró ász és töprengett, mit tegyen. Ebben a pillanatban azonban Dél kiválasztott engem, a Treff Kettest lapjai közül, és legyezni kezdte magát velem. Mint mondám, forró nyári nap volt.

Ritkán fordul elő, hogy engem megbecsülnek. Azonban én ugyanabból az anyagból készültem, mint testvéreim, a többi kártya, tehát éppen annyira alkalmas vagyok legyezőnek, mint a többiek. Örültem hát a ténynek, hogy engem választott ki a felvevő. Oh, én együgyű!
Kelet megpillantotta a lebegő adut, meg volt oldva problémája, kis kárót tett az ütésbe. Dél most visszahelyezett engem a kezébe, a káró dámát húzta elő, és megnyerte a játékot.

Kelet meg volt döbbenve, de szót sem szólt. Én azonban láttam a rosszindulatot felvillanni Dél szemében és most leleplezem őt. Szándékosan választott engem a legyezés céljára, hogy megtévessze Keletet. Kelet beesett a csapdába, látta az adut a kézben, és azt hitte, hogy Délnek nincs több kárója.

Feljelentem most Önnél, nagyságos szerkesztő úr, Délt. Sajnos nevét nem tudom, csak annyit tudok róla, hogy mindenki gróf úrnak szólította. Talán Cagliostro gróf volt ő.

Dél igazán piszkos munka elvégzésére használt fel engem. De kijelentem, nem volt tudomásom aljas szándékáról és nem azonosítom magam a sportszerűtlen cselekedettel…

De szégyenlem magam, becsületemre, végtelenül szégyenkezem.