Kezdőoldal

Az első részben azt mutattuk be, hogyan söpörte el az aranykort a II. világháború. Jelen cikkünkkel párhuzamosan az egyik főszereplőnk lányával jelent meg interjúnk.

A magyar belügyminiszter tájékoztatása Vorosilov marsall úrnak a bridzsszövetség feloszlatásáról. (PDF-ben olvasható a linken a kordokumentum.)

Az újrakezdési próbálkozások elbuktak.

Pedig voltak illúziók: „Szeptember 2–9. között nemzetközi bridzsversenyre kerül sor Mariánské Lázne-ben Ausztria, Anglia, Magyarország, Olaszország, Lengyelország és Csehszlovákia részvételével.” (MTI 1947.08.28.) „Újjáéled a magyar bridzssport. E héten érkezik Budapestre két osztrák csapat, élükön a híres Karl Schneiderrel. A világháború előtt az osztrák és magyar bridzsezők voltak Európa legjobbjai. Az 1938-as oslói bajnokságot Magyarország nyerte. 10 évi szünet után idén rendezik meg ismét a nemzetközi bajnokságot. Koppenhága lesz a színhely. Az első osztrák–magyar mérkőzés péntek este 9 órakor kezdődik a FÉSZEK-ben.” (Világ 1948.06.17). Arról azonban, hogy a jelzett eseményekre valóban sor került volna, nem értesültek az olvasók.

Az osztrák kapcsolat
A hírből kitűnik, hogy volt kezdeményezés a kapcsolatok újjászervezésére. Az osztrák csapatban hírmondóként megmaradt világ- és Európa-bajnok Karl Schneider köré erős csapat épült, mely kiválóan szerepelt az 50-es évek kontinensvetélkedőin. Az évtizedben öt alkalommal végzett Európa-bajnoki dobogón az osztrák válogatott. Bécs 1957-ben újra Európa-bajnokságot szervezhetett.

A háború után a kávéházak és velük a bridzsszalonok is több helyen újranyitnak. A politikai légkör azonban mindkét „intézménnyel” szemben érezhetően megváltozott. Ez egy fővárosi rendeletből is nyomon követhető, mely a játékadó mielőbbi befizetéséről gondoskodott: „1948. augusztus 1-től kezdve a vendéglátó üzemekben (kávéház, vendéglő, bridzsszalon) a kártyajáték után esedékes vigalmi adót a kártyapénz 50 százalékának megfelelő értékű adójegyekkel kell leróni.” A kávéházak 1949 elején történt államosításával azonban a bevételi lehetőség is megszűnt.

Bár jogi kifogás nem merült fel, állambiztonsági szempontok alapján a bridzskör megalakítását elutasítják. (PDF-ben olvasható a linken a kordokumentum.)

Az egyetlen hivatalos újrakezdési kísérlet Kádár Miklós nevéhez köthető (ő lett később a Budapesti Bridzsszövetség első elnöke). Az antifasiszta szerepvállalása miatt is hiteles jogtudós, aki a Diplomások kupagyőztes csapatát erősítette a háború előtt, a hatóságok elé terjesztette a Budavári Sakk és Bridge Kör alapító dokumentumait. A jegyzőkönyvet tizenheten írják alá, vállalva ezzel a biztonsági átvilágítást. Ismert bridzsversenyzőt Kádár és feleségén kívül nem találunk közöttük. A kezdeményezés láttamozását államvédelmi okokból utasítják el 1948 nyarán. „A bridge mint kártyajáték szerencsejáték is” – áll többek között az elutasítás indoklásában.

A bridzs semmilyen, pozitív vagy semleges formában nem kerül említésre a következő években Magyarországon. A játékot bizalmi alapon szervezett házi partik jelentik. Az időszakról visszaemlékezéseket alig találunk. Ezek között figyelemre méltó a Kóczián Imrével készült interjú 1963-ból, a BBE megalakulását követően, a Góth-csapat bajnoki győzelme alkalmából. Nyilatkozata alapján 1938-tól ő volt a sportág hivatalos képviselője. Így funkciója és felkészültsége is alkalmassá tette arra, hogy a bridzset „áthozza a túlsó partra”. A háború alatt az üldözötteket mentette, Szálasi hatalomra jutása után pedig csatlakozott az ellenálláshoz, Szakasits Árpád csoportjához. A későbbi párt-, majd köztársasági elnök igazolja is, hogy Kóczián a háború alatt hamis papírokkal segítette a mozgalmat. A kapcsolatot azonban nem sikerült azonnal a bridzs javára fordítani. Szakasits Árpádot koholt vádak alapján 1950-ben életfogytiglanra ítélik, Kóczián Imrét pedig egy „politikai ügy” mellékszereplőjeként diszkreditálják, 1951-ben nem tudja elkerülni a kitelepítést, 1956-ig ügyvédi hivatását sem gyakorolhatja. Megélhetését az újpesti műanyag-feldolgozóban végzett fizikai munkával biztosítja. Még 1956 után is készültek belügyi jelentések a Malinovszkij (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 3. alatti lakásán tartott házi partikról. Mégis az ellenállásban szerzett kapcsolatai segíthették a bridzs újraindulását és későbbi fejlődését. Más magyarázatot ugyanis nem találtunk arra, hogy éppen az építőmunkások álltak sportágunk mellé. Ugyanis a háború utáni első bajnokságokra a MÉMOSZ-székházban került sor, később pedig az Építők Műszaki Klubjában Zánkay Péter évtizedeken keresztül vezette Közép-Európa legnépszerűbb bridzsklubját. Szakasitsról tudható, hogy a MÉMOSZ-szakszervezet elnökeként alapozta meg politikai karrierjét a 30-as években. (Kóczián Imre főtitkárként Balatonfüreden és Tihanyban is rendezett versenyeket a háború előtt)

Kutatásainkból további két, a korra jellemző történetet hozunk itt fel. Miközben a magyar bridzs lekerül a sportág térképéről, a hivatását itthon elvesztő Darvas Róbert Angliában megjelent könyve révén a nagyvilágban szerez hírnevet 1947-ben. A külföldi szakkiadók Európa számos országából sietnek segítségére és 1957-ben bekövetkezett haláláig több mint száz cikkét közlik. A ma is működő svéd kiadó alapítója, Eric Jannersten kelet-európai ügynökeként említi. A világhírű szerző egyáltalán nem kap nyilvánosságot hazájában.

Sok megpróbáltatással kellett szembenéznie az Európa bajnok Keleti Andornak is. Bár élete
nagy részét a bridzsteremben töltötte, az Imperiál Szálló tulajdonos-igazgatói feladatait is ellátta 1945-ig. A háború alatt deportálták, előtte munkaszolgálatra is behívták. A felszabadulás után az államosítások során elveszti vagyonát és miután a szálloda lakhelyéül is szolgál, itt vállal portás állást. Ez azonban nem menti meg a kitelepítéstől, melyet még a Tanácsköztársaság idején regisztrált állítólagos szerepvállalásával indokoltak, és 1951-ben Nagyrédére száműzik. A döntés ellen megható tiltakozás indul. A belügyminiszterhez neves művészek írnak beadványt, többek között Fischer Anni zongoraművész, Rátkai Márton színész, Székely Mihály operaénekes, Farkas Ferenc zeneszerző. Fellép érdekében „munkáltatója” is: „(portási)...munkáját kifogástalanul végezte, úgy a munkához való viszonya, mint társadalmi munkája megfelelt a mai kor követelményeinek. Munkájával és magatartásával, úgy a Pártszervezet, mint az Üzemi Bizottság megelégedettségét kiérdemelte, ezen idő alatt a dolgozókkal szemben a legemberségesebb magatartást tanúsította és a dolgozókhoz való viszonya kifogástalan volt.” És bár igazi közössége, a bridzstársadalom jogi felkészültsége kimagasló (emlékezzünk itt a háború előtti sikeres fellépésükre egy másik, politikai színezetű ügyben), érdekérvényesítő képessége elégtelen a döntés megakadályozására. Míg a bridzsszakma a csiki-csuki beszorítás alighanem első alkalmazójaként tisztelheti, a bridzstörténészek a magyar kontrakt bridzs kezdeteinek legjobb bemutatását köszönhetik neki (ld. Kelen Károly-interjúját a szaklapban).

Mindeközben a sakk?
Érdemes összevetnünk a vizsgált időszakban a bridzs helyzetét a másik szellemi sporttal, a sakkéval. Hazánkban a sakksport nemzetközi eredményei a 30-as években nagyjából megegyeztek a bridzsével. Története, a sokkal korábbi keletkezés folytán messzire nyúlik vissza, hamar népszerű lett nálunk. A 30-as években férfiválogatottunk a nemzetközi élmezőnybe tartozott az Egyesült Államok és Lengyelország mellett. A magyar sakkbajnokságokat az egyre nehezülő körülmények között is 1943-ig minden évben megtartották és már 1945 márciusában, még a háború befejezése előtt, újra asztalhoz ültek a legjobbak. Bár az összeállítás a háborús megpróbáltatások miatt jelentősen megváltozott, a válogatott 1952-ben újra indult a sakkolimpián és visszaszerezte korábbi helyét, ezúttal a Szovjetunió és Jugoszlávia mögött.

(A VII. Országos Egyéni Sakkbajnokság 1951-ben)

A háború után nyolc évet kellett várni a versenybridzs újrakezdéséig. „Csütörtökön délután hat órakor a MÉMOSZ Rózsa Ferenc kultúrházában bridzsverseny rajtol. Részvevői: fiatalabb, idősebb mérnökök, egyetemi tanárok és hallgatók, tanársegédek, adjunktusok – főleg műszakiak. A versenyt is az építőipari szakszervezet műszaki szakosztálya rendezi. Több mint hatvan csapat, több mint 300 ember jön el hetenként. Csaknem valamennyien ismerik már egymást, tudják, hogy ez a Bányagépgyárban, az az UVATERV-nél, amaz pedig az ÉTI-ben dolgozik…” (Magyar Nemzet 1954. december 24.)

Az újrakezdők között találunk sok háború előtti klasszist is. Ladányi Lóránt, 1941-ben megjelent Kártyaakadémia c. könyvében első osztályúként feltüntetett versenyzők közül velük játszhattunk együtt még a 60-as években is: Balog László, Bánó Lehel, Bikár Deján, Bíró Andor, Cohen Rafael, Gárdos István, Góth Gábor, Gundelfingen György, Freud László, Hennel Károly, Hirsch Pál, Kádár Miklós, Kótzián Imre, Kozmovszky József, Kun Miklós, Klucsik Dezső, Kovács László, Mátéffy Pál, Michel Andor, Nagy Imre, Nessi Ernő, Ottlik Géza, Révai Gyula, Rényi István, Szalay Lajos, Szeleczky Ferenc, Szomjas György, Turnovszky Endre (lányával a korszakról készített interjú cikkünket kíséri), Widder Lajos.

Utóbbi így emlékszik a kezdetekre: „Amikor a MÉMOSZ termeiben megkezdődött az első bridzsverseny, a már ősz hajú vagy kopasz régi versenyzőgárda mellett megjelent majdnem félezer új versenyjátékos. Csupa ismeretlen játékos… Nem ismertük a neveiket, de hamar kiderült, hogy a hó alatt is nyílnak virágok, magánlakásokban is fejlődtek új magyar versenyjátékosok. Sajnos, vadon: nélkülöztük a bridzsirodalmat, a nevesebb játékosokkal való összecsapás lehetőségeit és egyik-másik csapatban felburjánzottak teljesen hibás licitrendszerek, amelyek eredménytelenségre kárhoztatott újító próbálkozásoknak bizonyultak.”

Kelet-Európa eminensei: a lengyelek
Közkeletű vélekedés, hogy a diktatúrák nem szeretik a bridzset. Azt azonban nehéz igazolni, hogy a szocializmus viszonyai között „Moszkvából jött utasítás” a játék háttérbe szorítására. Jó ellenpélda erre a sportág lengyelországi fejlődése.

Szembetűnő, hogy komoly eredmények csak a háború után születtek. Az Andrzej Wilkosz vezette válogatottjuk 1963-ban már dobogós volt az Európa-bajnokságon és azóta is folyamatosan a világ élvonalába tartozik. A játék elterjesztésében és a politikai legitimáció biztosításában kimagasló szerepe volt az antifasiszta bridzsfanatikusnak, Marian Frenkielnek.

A lengyelek már 1966-ban Európa-bajnokságot rendezhettek Varsóban és az első nyílt világbajnokságot is ők nyerték New Orleans-ban, 1978-ban. Ide kívánkozik, hogy szövetségeink között a kezdetekben szoros sporttársi kapcsolatok alakultak ki. Ezt bizonyítja a lengyel bridzsezők nagy létszámú jelenléte újrainduló versenyeinken és ifjúsági játékosaink rendszeres meghívása nyári fesztiváljaikra. De nincs nyoma annak, hogy a kapcsolatok kiterjedtek volna a nemzetközi együttműködés, a versenyszervezés vagy akár a bridzselmélet területeire. (Marian Frenkiel a bridzsvilágszövetség honlapján)

Összegezve, a magyar bridzs kényszerpihenőjeként jelzett tizenöt év furcsa egyesítése a második világháborúnak és az újjáépítés első periódusának egy diktatórikus rendszer keretei között. Tagadhatatlan, hogy sportágunk mindkét időszakot megsínylette. A háború előtt és alatt a bridzsezők széles köre volt üldözött, miközben valamennyien elszenvedői voltak a világégésnek. A háborút követően pedig nem volt olyan sportági vezető, aki legitimálni tudta volna a szövetséget, később magát a játékot. Ennek legfőbb oka alighanem a Horthy-rendszerrel való szoros kapcsolatokban keresendő. E rendszerrel (melynek felsőbb köreit a Kádár-korszak végéig fasiszta magyar burzsoáziaként bélyegeztek meg) való szakítás a háború után alapvető célként fogalmazódott meg. A létező civil szervezetek, egyesületek eleve gyanúsak voltak és széles körben számolták fel azokat. A bridzsjáték szorosan volt köthető a felső körökhöz. Horty kormányzóról már szegedi indulásától fogva közismert volt, hogy a bridzs egyik kedvelt elfoglaltsága, mellette Bethlen István miniszterelnök és számos minisztere is hódolt a játéknak. A bridzsszövetség elnöke Kállay Tibor, a Bethlen-kormány pénzügyminisztere volt, testvére Kállay Helén, a miniszterelnök Kállay Miklós felesége lett. (A kapcsolódás annyira nyilvánvaló, hogy holland dokumentumfilmesek a közelmúltban két évig kutatták, vajon a pesti vb nem az amerikaiak utolsó próbálkozása volt-e a német befolyás csökkentésére 1937-ben. Bár a feltételezést nem sikerült igazolni, Culbertson valóban sokat dolgozott az Eb-nek tervezett esemény kibővítésén és róla közismert, hogy ekkor játszotta utolsó versenypartiját. Ezt követően politikusnak állt, szakterülete a kelet-nyugati együttműködés lett.)

Ma már jól felmérhető, hogy a „kényszerpihenő” 15 éve milyen súlyos következményekkel járt: a magyar bridzssport a korszakzárást (1953) követően 10 évvel hozhatta csak létre új szervezetét, 16 évvel később vehetett részt először open világversenyen és 63 évvel később, 2016-ban rendezhetett újra felnőtt Európa-bajnokságot. Bár az azóta eltelt időszak sok szép sikert hozott, a korszakot megelőző évek eredményeit nem sikerült megközelíteni.