Bridzs

Czímer Csaba - 2011. november 4.

A magyar treff – ötvenéves a „válogatott rendszer”

Ötvenéves az a licitrendszer, amely a II. világháború után újraéledő magyar versenybridzsre a legnagyobb hatással volt. Ekkor „ahány csapat, annyi rendszer” állapotok uralkodtak a hazai versenyeken, viszont a 60-as évek elején a válogatott munkáját irányító Cohen Rafael kötelezővé tett egy erős treffre alapuló rendszert a játékosai számára. Cikkünk ezt, az egyik legjelentősebb magyar rendszert mutatja be. _Egy különleges kép a magyar bridzs két halhatatlanjáról: Cohen Rafael és Widder Lajos Európa-bajnokok különböző licitrendszert játszottak_

A világ sok országában a licitrendszerek apáról fiúra szállnak. Ismerünk amerikai, angol, francia, lengyel nemzeti rendszereket, hogy csak a legismertebbeket említsük. A nagyon sikeres olaszok pedig szinte egész Közép-Európát „gyarmatosították” egy időben ebben a tekintetben. Talán nem véletlen, hogy bár a bridzsnek komoly hagyományai vannak nálunk, értékálló nemzeti konvenciógyűjtemény nem született. Pedig voltak komoly kísérletek. Az 1934-ben Bécsben Európa-bajnokságot nyerő csapat elvitathatatlan tekintélyét mutatja, hogy 1937-ben az Athenaeum nyomda kiadta a Fészek-rendszert. Az 1938-ban Oslóban Európa-bajnokságot nyerő magyar csapat viszont már új fegyverekkel lépett a porondra. _A rovatunk Koltai Gábor által jegyzett Bridzsmesék című cikksorozatában bemutatott versenyzők valamennyien tagjai voltak a 60-as évek válogatottjának. Galériánkban most válogatottbeli társaikat mutatjuk be, lásd még: dicsőségtábla. Décsi Gábor _szemben_ és Vég Tibor _háttal_ a magyar csapat alapemberei voltak a 60-as években, de általában saját rendszerüket játszották. Itt Zánkay Péter és Quittner Pál ellen játszanak az első hazai nemzetközi versenyen. MTI-fotó – Petrikovits László_

Az ezt követő tizenöt évben nem rendeznek itthon bridzsversenyt, és ezalatt a rendszeralkotók mintha utat tévesztenének. Az 1954-től újrainduló bajnokságokban a csapatok saját rendszerekkel szerepelnek. Ezek közül a legismertebb a Widder-, a Szeleczky- és a Vég-rendszer. Az 1959-től megjelenő Bridzsélet ezeket ellenpontozza sikeres külföldi rendszerek ismertetésével. A kor legjobbjait a nemzetközi téren való bizonyítás vágya fűti. Kell egy csapat, még ha az Európa-bajnokságon való indulás lehetősége, nemzeti szövetség hiányában, a távoli jövő ködébe is vész. A válogatott csapat kialakítását Cohen Rafael, a 34-es csapat játékos-kapitánya vállalja el. A keret 36 játékosát 1961 elején jelöli ki és kötelezi egy új licitrendszer alkalmazására.

A „válogatott rendszert” így a kor legjobbjai játsszák abban a reményben, hogy egyszer egész Európa ellen bevethetik. Elemeit széles körben tárgyalják, az újság egy időben külön rovatban. A válogatott csütörtöki edzései, a Műegyetem éttermében, is nyíltak bárki előtt. A válogatott 1964-ben, egy nyugat-európai túrán nagy sikert arat, bár ekkor a rendszer alkalmazása már nem mindenki számára kötelező. Mégis nő népszerűsége és 1965 elején nyolcszáz példányban megjelenik harmadik, javított kiadása. A sokszoros magyar bajnok Góth-csapat minden játékosa ezt alkalmazza. Az egyik csapattag, a háború utáni első ifjúsági kapitány, dr. Kótzián Imre az egyik megnyert csapatbajnokság után így nyilatkozik a rendszerről: „Annak idején a Fészek-csapat a culbertsoni elvek alapján alkotta meg a maga rendszerét. A mai magyar, úgynevezett válogatott rendszer tulajdonképpen a Fészek-rendszer egységes reformja, amelyet Cohen Rafael néhány kiváló magyar teoretikus bevonásával hozott tető alá. Felhasználták a külföldi tapasztalatokat is, így a két olasz, az amerikai Goren, az angol Acol, a francia Canapé, az osztrák kis treff rendszer tapasztalatait." _Dr. Kótzián Imre és dr. Kovács Jenő együtt szerepeltek a válogatottban_

A bridzsdiplomácia malmai azonban lassan őröltek. A magyar akkreditáció egyre késett, és első felnőtt csapatunk csak az 1969-es, oslói Európa-bajnokságra jutott ki. Cohen Rafael 1968 márciusában köszönt le a kapitányságról. Ezzel nagyjából egy időben kezdte meg a Zánkay Péter vezette Elméleti Bizottság az USA Ászok licitrendszerének ismertetését, amely 1970-ben nyomtatásban is hozzáférhetővé vált. Alig pár évre rá a precíziós rendszer rövid összefoglalását is kézhez kaphatta az új nemzedék. Ezzel beköszöntött a globalizmus kora. _Harsányi Sándor Pécsről került be a válogatottba, Szesztay Zsolt volt a partnere_

Rovatunk egy rövid ismertetéssel és egy szabályosan kitöltött konvenciókártyával emlékezik az ötvenéves magyar válogatott licitrendszerre és alkalmazóira.

Kuttner György

A „válogatott rendszer”

A rendszer alapja erős _kb. 17+ pont_ 1 treff kontrollválaszokkal és természetes, limitált 1 káró, 1 major, 2 treff indulások. Négyes nemes is indítható volt, a 2 treff induláshoz viszont jó minőségű legalább ötös szín kellett. Ez a struktúra a ma divatos rendszerek közül leginkább a precíziósra emlékeztet, az akkoriak közül pedig a Nápolyi treffre és a Blue Clubra.

Míg a mai rendszerekben rendszerint elosztást licitálunk, itt volt színminőség követelménye is a bemondásoknak. Licitálható szín: minimum KBxx, KT9x, DBTx négyes vagy legalább ötös szín. Ez nyilván hasznos volt az indítókijátszás szempontjából.

Az 1 szan egyenletes lapot mutatott, mansban kb. 12–16, bellben kb. 14–16 ponttal, és tagadta a jó minőségű 4-es vagy 5-ös _„licitálható”_ kárót, kőrt és pikket. Transzfer még nem volt, Stayman már igen, amire zónát is mutatott az induló. Az 1 káró indulás alkalomadtán lehetett FFx szín is _„felkészült”_, ez a megoldás is visszaköszön a mai közepes vagy erős szant alkalmazó precíziós rendszerekben. _dr. Sai-Halász András Kertes Ottóval szerepelt a válogatottban_

Gyenge kettes indulás nem volt még a rendszerben _a Blue Clubban igen_, a 2 káró kb. 14–17 pontos háromszínű lapot jelentett, míg a 2 kőr és 2 pikk minimum jó 5-ös színt mutatott és 15–17 pont körüli lapot. Erős treff rendszerben ez egyedi megoldás, némiképp emlékeztet a brit Acol középerős kettes indulásaira, de amaz kevésbé limitált.

Újdonságnak számítottak a 2 szan, 3 minor, 3 kőr indulások, amelyek transzferkizárások _„Texas”_ voltak egy vagy minimum 5–5 elosztású kétszínű lappal. Az egyszínű változat ereje a klasszikus kizárásokénak felelt meg, a kétszínű változaté azonban a gyengétől a majdnem önálló gémerőig terjedt, amelyeket a folytatásban el lehetett különíteni. Ezeket a védekező vonalon is alkalmazták. Úgy tűnik, nem ijedtek meg az árnyékuktól, mert például 3 treff _transzfer_–3 kárót _gyengeség_ csak egyszínű káróval passzolták le, gyenge kétszínű lappal is bemondták a második színt.

A 3 szan indulás speciális ászkérdés, amely az ász színét is kérdezi. A 4 minor, 4 major, 5 káró indulások természetes kizárások a 2/3-as szabály alapján.

A természetes indulások folytatása is természetes volt, limitált szan és kényszerítő új szín licitekkel, de az egyre kettő licit nem ígért számottevő erőt, jó színnel kb. 8 ponttól lehetett licitálni, gyengébbel 10-től. A limitált és kizáró emelések még nem voltak divatban, így a háromra emelés vagy a háromra ugrás új színben szleminvit volt részletesen kidolgozott folytatással. Hasonló szleminvit volt a 2M–3M emelés is. Blackwood és Gerber _„Cheron”_ ászkérdést használtak, utóbbit összeemelt káró, kőr, pikk adu esetén is. Utána 5 treffel királyt, 4 szannal adu magasfigurákat lehetett kérdezni.

Az újszínű válaszok _egyre egy, egyre kettő_ folytatása mai szemmel kicsit kidolgozatlannak tűnik, de elképzelhető, hogy ez csak a leírás terjedelme miatt van így _az egész rendszer 35 A/5-ös oldal_. A 2 treff _jó 5+ szín, 13–16 pont_ indulásra is természetes, kényszerítő válaszokat játszottak, a ma divatos 2 káró relé még nem jelent meg. Ezzel szemben a szlemlicitek részletesen ki vannak munkálva. _Bacsó Ferenc _balról_ dr. Kovács Györggyel, Kovács Jenő _jobbról_ dr. Csaba Károllyal játszott a nemzeti csapatban_

Meglepő, hogy az egyes indulások elleni közbeszólásra már az egyes magasságon is büntető kontrát játszottak _nem csodálkozunk annyira, ha tudjuk, hogy a negatív kontrát 1957 körül kezdte népszerűsíteni Roth és Stone_.

Lapértékelésre a 7–5–3–1-es bécsi skálát használták, ami színjáték esetén valószínűleg jobban működik a 4–3–2–1-es pontszámításnál, két egyenletes lap esetén kevésbé.

A modernebb rendszerek egyik leghasznosabb vívmányának a színtalálkozás kiderülése utáni rövidségközlő liciteket tartom _Splinter ilyen-olyan formái, rövidszínű gémkísérlet, szinglikérdés stb._, ezek pontosabb lapértékelést tesznek lehetővé. Ebben az időben ezek még nem voltak ismertek, így ebből a rendszerből is hiányoznak.

A csatolt konvenciókártyán a rendszert minden bizonnyal legeredményesen alkalmazó Góth Gábor–Kaufmann István pár nevét tűntettük fel. Az ellenjáték jelzések azért maradtak üresen benne, mert azokról Cohen Rafael így rendelkezett: „Tetszés szerint.”

a válogatott rendszer konvenciókártyája