Kezdőoldal

Ottlik Géza idén lenne 110 éves. Ennek okán a Bridzsélet sorozatot indít, mellyel nagysága előtt tiszteleg. Két Magyarországon alkotó világhírű bridzsszerzőnk van: Darvas Róbert és Ottlik Géza. Ezért küldetésnek vettem, amikor a szövetség Kuttner Gyurival felkért, hogy kutassunk, ismerjük meg jobban Ottlikot és fiatalkori munkásságát. Nem bántam meg, hogy elvállaltam a feladatot. Megtaláltuk az 1930-as években keletkezett bridzsírásait, átnéztük bridzshagyatékát.

Az, hogy 21 évesen megbízták egy bridzsrovat vezetésével már maga világcsúcs, mert akkoriban a bridzsben egy 21 éves fiatalember még zöldfülű kezdőnek számított, és örült, ha beülhetett kibicelni a nagyok mellé. Ő mégis rovatvezető lett, elismerték tehetségét, bíztak benne. És ő is bízott magában, mert a miheztartás végett már az első mondatával helyre is tette az akkoriban sem kis egóval rendelkező bridzstársadalmat. Talán sportolói mivolta bátorította fel arra, hogy ekkora önbizalommal álljon a feladathoz, nem tudni, a jövő azonban őt igazolta.

Rovatának legelső írásával kezdünk, amely 1933. október 29-én jelent meg a Budapesti Hírlapban. Hét részből álló játéktechnikai cikksorozatának első darabját tesszük közzé, a továbbiak a szövetség digitális könyvtárában megtalálhatók. De nem csak e hasábokon, hanem a Facebookon, a Retro Bridge csoportban is bővítjük majd az Ottlikról alkotott ismereteket. Újdonság lesz az olvasók számára az is, hogy – a világon először – az Ottlik partik az ábrákban lépésről lépésre le is játszhatók! (NG)

Ottlik Géza: Magasabb játéktechnika
A lejátszás iskolája azok számára, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy náluk
jobban is lehet játszani és akik ezeket úgysem fogják elolvasni

„A licitálási rendszerek küzdelmeinek kora letűnőben van” – mondaná Ranke, és ha nem csalódom, azt is hozzátenné: „De ez még korántsem jelenti a történeti licitevolúció kulminációját az emberiségnek egy pán szisztéma szerinti békés együttbridgezésében.” Mi mint e történelmi idők szerény viselői remélni merjük, hogy ha majd ezek a háborúskodások – amelyek napjainkban a bridgeasztalokat olyan meghitté tették és e játéknak a báj egy nemét kölcsönözték – végképp megszűnnek, a felszabadult figyelmek a játéktechnika felé fordulnak.

Mert ez a része a bridgenek, amely független minden helyi és személyi vonatkozástól és mostoha háttérbe szorítása ellenére is a győzelem tiszta örömét – a bridge tulajdonképpeni varázsát – nyújthatja.

Közismert az az igazság, hogy minden bridgező, a tudás bármely fokán álljon is, magát mindig és minden körülmények között csalhatatlan és tökéletes játékosnak tartja – nehéz helyzetünk van tehát akkor, amikor kijelentjük, hogy közleményeink csak haladottabb játékosokhoz szólnak.

A bridgejáték célja minél több pontot szerezni a robberen belül. Nyilván a lejátszás módját is ez a szempont fogja meghatározni. A játéktechnika tulajdonképpeni feladata az ismeretlen kezek elosztás-kombinációi valószínűségének és az ezekkel járó játékvezetés pontszámbeli kockázatainak vizsgálata. Ez egy kiválasztó munka, amely meghatározza a közvetlen célt: azt az ütésszámot, amelynek elérésére törekszünk, illetve a játék pillanatnyi irányítását.

Mielőtt rátérnénk a lejátszás elméletére, néhány gyakorlati fogást mutatunk be, amelyek talán még kevéssé ismeretesek.

A játékok belső szerkezete főbb vonásokban: igyekszünk honőrjeinket érvényesíteni és ezek védelmében alacsony lapjainkat felmagasítani, még mielőtt az ellenfél többet ütne a kelleténél (tempó) és úgy, hogy azok használhatók is legyenek (átmenet). A tempó az ellenfél színének fogását jelenti, ami inkább a licitálás problémája (honőrerősség, aduerősség).

Az átmenet fontosságára becsületszavamat adom, remélem, senki sem fog kételkedni benne. Néhány megjegyzést is kíván. Mindenki tudja és játssza mint szanzadu felvevőjátékos, hogy az ellenfél színét többször kell kiengedni, abban a reményben, hogy a beütőlap annál az ellenfélnél lesz, akinél így kifogyott ez a szín és nem tudja az ütést partnerének átadni. A veszedelmesebbnek látszó ellenfél ász-beütőjét is ki szoktuk húzni emiatt. Mindennél ékesebben beszélnek azonban ezek a szkematikus példák.

Ütésáldozat az Átmenet érdekében. (Természetesen minden ilyen áldozat csak látszólagos.)

1. példa

Dél 5 kárót játszik. Nyugat a kőr ásszal indult, amit Dél az adu ásszal lop, utána lehívja az adu királyt, Nyugat nem ad adut. Dél erre lejátssza a pikk ászt és királyt, majd a káró hetest hívja és átüti Észak nyolcasával. Kelet akár üti, akár nem, megvan az átmenet a két jó pikkre és a kontrakt teljesítve. Ha Kelet már a pikk királyt lopná, akkor is megvan az öt trick. Tessék minden esetet végiggondolni.

A Deschapelles-coup. Ellenjáték és szintén ütésáldozat.

2. példa

Észak a felvevő és 3 szant játszik. Kelet a treff tízessel indult. Nyugat látja, hogy egyetlen remény a buktatásra, hogy miután a treff ásszal beütött, a káró királyát hívja, kockáztatva, hogy esetleg Észak kezében a dáma és bubi van, amik ezáltal ütések lesznek, de kivéve az idővel felmagasuló pikkekre az egyetlen átmenetet. (Manapság ezt a cseljátékot Merrimac-coup-nak hívják. A Deschapelles-coup hasonló, de az a partnerhez teremt átmenetet az üres figura kivágásával akár ütésáldozat árán is. A cikk írásának idején nem különböztették meg a kettőt – NG) 

3. példa

Dél szanzadut játszik. Nyugat pikkel indult, Kelet ütött az ásszal és visszahívta. Dél egyszer kiengedte, majd Nyugat kis pikkjét a királlyal ütötte. Dél kis kárót hívott ezután és Észak ászával üti. Kelet rövid gondolkodás után bedobja a királyát, így okoskodva: A licitből biztos, hogy Nyugatnak nincs kőr ásza. Délnek nyilván nincs káróból dámája és bubija, mert akkor megkísérelte volna a veszélytelen impasszt, egyetlen chance tehát, hogy Nyugatnak harmadlagos káró bubija van (a dáma nyilván Délnél van), ami az egyedüli beütése lehet, a király dobása esetében.

4. példa
Felesleges impassz.

Dél 4 pikket játszik. Kelet-Nyugat lejátszanak három kőrt, majd káró hívás következik, amit Észak az ásszal üt. Adu dáma, a tízest Dél átüti a királlyal, Nyugat nem ad rá pikket. Dél erre átmegy a káró királlyal, kis kárót lop, kis treffet hív és a bubival impasszol. Ha sikerül, akkor megvan a 4 pikk, mert még egy kárót lop, a treff királyt átüti az asztal ászával és bármit hív, Kelet adu bubija villában van. (Grand-coup, részletesen később.) (Persze ha Nyugat a kis treff hívásra beszalad a dámával, ez a manőver nem jön össze. A Grand-coup értelmezése is megváltozott a cikk írása óta, mert a fenti játékot ma már Trump coup-nak hívja a szakirodalom, a Grand-coup elnevezés akkor használatos, ha adui rövidítése végett magas lapokat lop el a felvevő – NG) 

Az eredeti cikk ide kattintva nézhető meg.

(Megjelent a Budapesti Hírlap Vasárnapi Ujság című mellékletében, 1933. október 29.-én. Közlés Ottlik Géza jogörökösének szíves engedélyével.)