Kezdőoldal

Átmenetváltásos beszorítás. A kultikus terminus. Az Ottlik-bridzskultusz legnagyobb erővel bíró kifejezése. Szerzőnk párszor összefutott vele sok évtizedes pályáján. Az egyik ilyen partiban mellékalak volt, de története két bridzsikon kezén átfolyva az újságban már úgy jelent meg, hogy – ha álnéven is, de – ő a főszereplő, mit főszereplő, a szuperhős a történetben, hiszen a csapatverseny (ez sem felelt meg a valóságnak) másik asztalán elbukott ez az 5 treff, ám ő teljesített, megtalálta a kulcsot, ami, mondanunk sem kell, az átmenetváltásos beszorítás volt. De a nagy kanyarokat leíró történet felelevenítése nem itt, hanem egy másik évezredben, egy egészen más leosztással kezdődik, íme.

A minap az alábbi játszmával találkoztam.

(A Next gombbal követhető a lejátszás.)

Általános bellben Dél 1 kőrrel kezdett, és némi szlemszimatolgatás után 5 kárót játszott pikk nyolcas kezdésre. Az asztal ásza ütött, adu következett, ezt a kéz királya vitte. Treffel az asztalra, onnan újabb káró. Kelet „rezzenéstelen arccal” a bubit adta, erre a felvevő némi szenvedés után rárakta a dámát, ami ütött ugyan, de Nyugat a pikk kilencest dobta. Dél helyzete nem volt reménytelen, sőt! Ha 4–3, azaz egy lopással magasítható a kőr, már otthon is van, ha nem, akkor még mindig lehet, hogy négy treffet üt. Három magas kőr következett pikk dobásokkal az asztalról, és a felvevő már éppen teríteni készült, de Kelet lopott és lehívta az adu ászt, Nyugat a pikk dámát dobta. Ekkor ezek a lapok maradtak a felvevővonalon:

Kelet a pikk királlyal folytatta. A felvevő már „otthon volt”, azaz biztosra mehetett. Keletnek nem lehetett négyes treffje, mert akkor Nyugatnál ötös pikk lett volna, de abból nem indult volna a nyolcassal. Találgatni sem kell majd, hogy impasszra vagy esésre játsszunk treffben, mert amikor ellopjuk a pikket, akkor tudjuk, hogy Nyugatnál két kőr maradt, és ha a pikk lopásra pikket ad, akkor már csak két treffje lehet. Ha nincs pikkje, kőrt nem dobhat, mert kőr lopás, treff dáma után magas lesz a kőr hetes, ha pedig treffet dob, húzni fog a treff. Ez volt a teljes kiosztás:

Ottlik szerint a bridzsben (is) könnyebben meg tudunk jegyezni egy újdonságot, ha nevet adunk neki. Ez itt nyilván egy beszorítás, angolul squeeze. Azon belül, amikor az impasszt beszorítással biztosítjuk, azaz esésre IS játszunk, angolul úgy nevezik, hogy Show Up Squeeze. Ennek talán nincs is magyar változata, az angolt használjuk itthon is. Kelet kénytelen volt lehívni az adu ászt, hogy megakadályozza a keresztlopást, de tulajdonképpen ezzel beszorította a partnerét, aki három szín közül is tudott választani dobás szempontjából, de ezzel csak a kudarc időpontját tudta eldönteni.

Akkor ez tulajdonképpen egy háromszínű beszorítás, angolul Three Suiter Squeeze. Ráadásul a saját partnerünk hajtja végre. Ezt úgy hívják, hogy Fratricide Squeeze, magyarul testvérgyilkos beszorítás. Szóval, ha meg akarjuk jegyezni ezt a játékmódot, elég, ha ennyit tudunk: Three Suiter Fratricide Show Up Squeeze.

A hetvenes évek közepén nagy élvezettel olvastam a Bridzséletben Ottlik Géza cikksorozatát az átmenetváltásos beszorításokról. Nagyon szerettem volna az életben is találkozni ilyesmivel, és erre nem is kellett sokáig várnom.

A tatai verseny kezdése előtt úgy félórával már összegyűlt néhány játékos. Abban az időben maga a játék egy tornateremben folyt, ennek előterében toporogtunk türelmetlenül, mígnem valaki zsebéből előkerült egy csomag franciakártya és kezdődhetett a bemelegítés. Négyen játszottak és kb. kilencen kibiceltek, köztük én is. Pár unalmas játszma után következett egy érdekes 5 treff felvétel, ami terített, ha nincs adu indulás. Ha jól emlékszem Széles Csaba volt az, aki a szingli treff bubijával támadott, és a várható további adu hívások miatt a felvevőnek hiányzott a tizenegyedik ütése. Valami furcsa beszorításszerű helyzet volt, de hiányzott a kapcsolat a két kéz között. Körbe-körbe jártam az asztal körül, mint egy kerengő dervis, mert egyre jobban kikristályosodott előttem, hogy itt bizony lényegében Ottlik egyik példapartija kelt életre. A felvevő persze bukott, nem ismerte – ugyan ki ismerte akkoriban? – az alkalmazandó játéktechnikát, de én fölírtam a partit és megmutattam egyebek közt Kovács Andrásnak. Ő, és főleg a papája nagyon jó barátságban volt Ottlikkal, és elvitték a cédulámat megmutatni. A Mesternek nagyon tetszett a játszma.

Pár hónap múlva András egy görög(!) napilapot tolt elém, melynek bridzsrovatában Rixi Markus tudósított arról, hogy egy magyarországi versenyen hogyan teljesítette Szilágyi János(?!) a képen látható partit, ami persze az „én partim” volt. (Kovács Zoltán és Lévai János Léon Tintner és Rixi Markus világ- és Európa-bajnokok ellen 1975-ben az első Taurus-versenyen)

Nagy becsben tartottam ezt az újságot, de az évek során valahogy elkallódott és én nem tudtam visszaidézni a lapokat, csak annyit, hogy 2 pikk indulás, meg 5 treff felvétel, meg átmenetváltásos beszorítás.

Pár évvel később egy osztrák versenyen jószerencsém megajándékozott azzal, hogy saját kezembe kaptam egy ilyen lehetőséget. Az is az egyszerűbb fajtája volt az átmenetbeszorításoknak, már ha egyáltalában e témában nevezhetünk bármit egyszerűnek. Azonos aduhosszúságot kellett beállítani a kézben és az asztalon, ez szükséges a legtöbb, de nem mindegyik efféle partiban. Tudtam, hogy működni képes, és azt is, hogy csak a helyes tempóval. Letettem a lapjaimat, hátukkal fölfelé persze, és az asztal alatt tíz kézujjamat használva modelleztem a felvevőjátékot és aztán sikerült is teljesítenem. Hiba volt, hogy nem készítettem jegyzetet, ráadásul ez kézi osztású parti volt csapatversenyen, szóval semmilyen rögzítés nem történt. A játszma örökre megsemmisült, bár én a lelkem mélyén a mai napig várom, hogy felbukkan Kovács András kezében egy japán vagy mittudomén milyen újsággal...

A másik játszmát azonban megtalálta az Ottlik hagyatékot kutató lelkes csoport! A levélben egyebek közt az áll, hogy Ottlik Géza felajánlja Rixi Markusnak a mellékelt játszma publikálását.

A történet szerint a csapatversenyen mindkét asztalon 5 treff volt a felvétel adu kezdésre, és a zárt teremben a felvevő elbukta, míg a nyíltban a fiatal (ó tényleg, húsz lehettem kb.) a vázolt játékkal teljesített. Persze a körítés „nem volt egészen pontos”. Mint mondtam, nem verseny volt, csak gyakorlás. Nem felvevő voltam, csak kibic. Nem volt ott nyílt terem, meg zárt terem, csak tornaterem. De ettől még a játszma szép, íme:

(A Next gombbal követhető a lejátszás.)

A treff bubit az asztali dáma(!) viszi, a káró hívást Kelet ásza, az újabb adut az asztali tízes(!). Mielőtt a következő kárót kiadnánk, be kell állítani a fent említett azonos aduhosszúságot a kézben és az asztalon. Ehhez le kell hívnunk a kőr királyt és a kőr ászt, majd lopnunk kell egy kőrt, persze csak azután, hogy a két magas pikkre dobtunk belőlük. Csak most adjuk ki a második kárót. Kelet üt és ezek a lapok maradnak:

Keletnek a keresztlopást megakadályozandó muszáj adut hívnia. Ebbe kézből a királyt tesszük és aszerint ütjük át vagy nem, hogy Nyugat melyik színt szinglizi le.

Az olvasó figyelmébe
Ottlik 1967. május 10-én írt levelét, az őt külföldről már az 50-es évektől támogató Tábori Pál adja át a The Bridge World (TBW) új tulajdonos-főszerkesztőjének, Edgar Kaplannak. Ebben a folyóirat példányaiért cserébe cikkeket ígér. Díjnyertes cikke, The Quest címmel a folyóirat 1967 decemberi számában jelenik meg (Bridzsélet, 1976. 7–8.). Cikksorozatát 1974-ben közlik The Way It Is címmel a játéktechnika addig ismeretlen területeiről (Bridzsélet, 1974). Levelezésükben a TBW-t általában a társszerkesztő, Jeff Rubens képviseli. A TBW 1985-ig marad Ottlik nem-kizárólagos kiadója (Bridzsélet, 1985. 6.). Rixi Markus többszörös világbajnok, a magyar bridzs régi barátja, szakkönyv-adományai ma is megtalálhatók a szövetség könyvtárában. Több alkalommal versenyzett Magyarországon, első női csapat világbajnoki címét Budapesten szerezte 1937-ben.

(A dokumentumot Ottlik Géza jogörökösének szíves engedélyével közöljük.)