HUEN

Kezdőoldal

Sebes Gábor - 2020. február 18.

Belga csokoládétorta és gesztenyepüré – Arcok a bridzsasztalok mellől: Talyigás Péter

Szerzőnk negyedik beszélgetőpartnere, Talyigás Péter az elmúlt években válogatottaink nem játszó kapitánya volt, a legjobb hazai versenyzőkkel alkot(ott) párt – és nem egyszer nagyot. Szó esik motivációról, a karrierépítés tudatos és esetleges lépcsőiről, de mindenekelőtt a kutyákról. A végén azért előkerül egy szakirodalomban eddig nem jegyzett coup is!

Kicsit korábban érkezik, a pincér már kérdés nélkül hozza az édességet. Szerencsére a gesztenyepürét választja, ez nekem változatosság, végre a belga csokoládétortára kényszerülök. Feltartja ujját, még van négy perc, elintéz hat emailt és pár telefont.


Talyigás Péter
Pont egy komplett emberöltővel fiatalabb nálam. Nős, két házasság, elsőből kettő, másodikból egy gyermek. A legnagyobb már jól bridzsel, egyebet nem árul el róla, szerinte az apai büszkeség illusztrálásához ez pont jellemző. ELTE TTK matematika karán kezd, menet közben vált, matematikai tanári diplomát szerez. Pár évvel később a Corvinus Egyetemen elvégzi az MBA (Master of Business Administration) menedzserképző tanfolyamot. Lényegében a Szerencsejáték Zrt-nél kezd, és ott folytat, két évtizedet tart a munkaviszonya, az egyszerűség kedvéért önéletrajzából idézem: „…Voltam játékfejlesztő, termékmarketing osztályvezető, stratégiai főosztályvezető, kommunikációs igazgató, szóval mindent csináltam, csak targoncát nem vezettem.” Utána két évet vállalkozásnál dolgozik, majd koncepcióváltás, és jelenleg a LoveBridge program fejlesztését és terjesztését végzi.


Apósa az orosz történelem professzora, akit s. k. megkíséreltem bevonni az orosz 1917-es évek szerteágazó és felmérhetetlen háborús papírpénztenger történetébe, de bár mindent megtettem, a Parnasszusról lerángatnom nem sikerült. (Családi körben)

Önmagában érdekes életrajz, jönnek is a hézagokhoz majd a keresztkérdéseim, de addig is a legfontosabb: „Hogy van a kutyád?” „Köszönöm, jól, meggyógyult és miután már bő hároméves, öntudatra ébredt, azaz minden súlycsoporttal (értsd: mindegyikkel, amelyik nem sokkal ér feljebb a térdénél) játszani akar, de biztosítja magát (értsd: konfliktust szagolva azonnal elfekszik).”

„Ének-zenei iskolába jártál, ebből a művészet gyakorlása maradt?” „Egydarabig kórusban énekeltem – de mára már csak a koncertlátogatások maradtak.” „Hobbi, netán költséges szenvedély?” „Hobbinak maradt a rendszeretlen, éjszakákon átágazó munka, örök szenvedélynek ott a versenybridzs.”

„A TTK-t nem matematikusként, hanem tanári karon fejezted be.” „Jó matematikusnak tartottak, az országos első hatba kerülésre nem láttam esélyt, de az első húszban ott voltam. Tanítani nagyon szerettem, egyetemi felkészüléseket vezettem. Újságíró-gyakornok is voltam, minderre a tanári karon több időm jutott. Kicsit fájó szívvel, de azt is felismertem, a kutatás nem az én területem. Már akkor is látható volt, hogy húsz kiváló matematikai érzékű elméből tán egy tud kutatóként kiemelkedően érvényesülni.”

„1996-ban húsz évre beléptél a Szerencsejáték Zrt-hez. Az életrajzból látszik, szépen haladtál előre.” „Így, visszafelé nézve azért különleges szerencsétlen és szerencsés motívumok egyaránt adódtak. Kezdetben játékfejlesztő voltam, ami a szépen hangzó címen kívül csak projektek adminisztrálását jelentette. Hát ez az addigi tanulmányaim felhasználását nem igazán igényelte. Némi felüdülést jelentett, hogy kollégáim szórakoztattak, oldjam a bűvészmutatványok matematikai hátterét. De voltak óvatlan, de mégis, a későbbi pályámra iránymutató, szerencsés helyzetgyakorlataim. Például nem volt veszélyérzetem és kevésbé gátlásos közlékenységi rohamaimmal szót értettem olyan csúcsvezetőkkel, akiket látszólagos mogorvaságuk, vitát nem tűrő véleményük miatt a fiatal munkatársak kerültek. Azt hiszem, ennek volt köszönhető, hogy vezérigazgató-helyettesi szintről felkértek, tartsak prezentációt. Felkészültem, megérkeztem a hierarchiában fizikailag is sokadik emeleti tárgyalóba, de kiderült, a számomra ismeretlen tárgyalótermet nemhogy nem nekem nyitották meg, hanem a számomra felfoghatatlanul hosszú nevű titkárság még azt is tagadta, hogy aznap én létezem. A teremben már bizalmas, semmiközödhozzá anyagok hevertek felkockázva, szerény személyem nemhogy előadást nem tarthatott, be sem léphetett. Azért az elmaradt előadás, mint a veszély szaga, a vezérhelyettes elmaradt igénye a levegőben lebegett. Közvetlen főnököm a felelősségvállalást leegyszerűsítette: megfelelő hangerővel, mindenki előtt általános, minden jelenlévőre nézve személyes kiterjedő bocsánatkérésre szólított fel. Ennél jobbat nem tehetett: minden feljebbvalómat megismertem a cégnél.” „Mezítlábas közkatonából ekként léptél előre.” „Nem könnyű műfaj a vezetés. Lassan, gyakran a magam kárára ismertem fel az emberekkel való foglalkozás olyan alapelemeit, amelyeket bár tanítanak, a gyakorlatban nehéz a helyére illeszteni. Nagyon keveset kiemelve tudjuk, vannak olyan motivációk, amelyek megléte nem motivál, de hiánya demotiváló. Ilyen például a közvetlen munkahelyi környezet, a tisztaság, a rend, vezetői kapcsolat átláthatósága.” „Mondjuk ezt a maximumra a Google környezete fejlesztette.” „A soft, a lágyabb motivációk közé tartozik, legalábbis eleinte saját gyakorlatból így ismertem fel, jobb, ha a vezető kisebb csoportot nem annyira irányít, hanem inkább közös gondolkodásra inspirál, ezzel jobban segíti a cél megvalósulását, mert nagyobb tere lesz az új generációk által igényelt, mindennél fontosabb önmegvalósításnak.” „Az a föníciai izé, mondd már, a készpénz, netán, mint motiváció?” „Annyit látok ebből, hogy a pénzzel csak a baj van. Ha sok, akkor röghöz köt, és nehezen tudsz fejlődni. Ha kevés, az borzasztóan demotivál. Ha a többiekkel hasonlítgatja az ember, az mindig rossz vért szül. Ha jutalmazásra használja a vezető, akkor megölheti vele az egyébként létező belső motivációt. Ez annyira így van, hogy a legújabb motivációs kutatások azt mutatják, hogy hibás stratégia egy induló projekt sikerét deklaráltan, priorizáltan pénzhez kötni.” 

„Egyre emelkedtél.” „Itt nem is igazán a rang, hanem a feladat és az egyre nagyobb cselekvési szabadság megnyílása volt a csoda. Termékmarketing-vezetés, projektvezetés, például az Eurojackpot sikeres bevezetése az én lehetőségem volt. Külön büszkeség volt, hogy amikor 17 ország 33 fejlesztési központja projektzáró találkozót szervezett az érintett lottótársaságok vezérigazgatói részvételével, a nemzetközi projektet vezető német vezérkar a legkiválóbbak közt engem emelt ki.”

A piramis csúcsára kevesen jutnak fel.” „Pontosan. Amikor úgy éreztem, karrierem csúcsán vagyok, és kizárólag szakmai okokat mérlegelve eljuthatok a vezérigazgató-helyettesi székig, villámgyorsan kiderült, amilyen elérhetőnek tűnt, olyan távoli lett. Csúcsvezetőváltás történt – és minden elfogadtatást kezdhettem elölről.  Újabb évek, és utána újabb vezetőváltás. És ehhez már nem volt erőm. Húsz év után elbúcsúztam a cégtől. Rövid kanyarok után a Visoftnál lettem a LoveBridge projektvezetője.”

„Ez a bridzsverseny gyakorlatához mindent tudó fejlesztés. De nem bírom ki, és csak-csak rákérdezek: több riportban olvastam, hogy a nemzetközi nagy játékosok nagyon udvariasan, de óvatosan azt nyilatkozzák, hogy a hagyományos, tehát kártyával játszott versenyeknek még inkább biztosított a jövője. Ha figyelembe vesszük, hogy a generációk – az én korosztályomból, tehát a digitális bevándorlóból – bennszülötteké válnak, tehát egyre jobban beleszületnek a számítástechnikába, változni fog ez a hozzáállás?” „Ettől sajnos a helyzet még nem ennyire egyszerű. Egyrészt a nagy versenyek szervezői bevallják, nem attól tartanak, hogy élesben maga a program miként válik be, hanem azon aggódnak és nem tudják biztonságosan felmérni, hogy a versenyek résztvevői milyen attitűddel fogadják el. Ez pedig a szervezők számára üzleti szempont is. A másik ennél bonyolultabb: a bridzs szabályainak megismerése harminc perc. A bridzsjáték tényleges gyakorlata, a kapu, a gap, az a szakadék, amit át kell ugrani a játék használatához, élvezetéhez, valóban nagyobb és nehezebben megtehető ugrás, márpedig aki a LoveBridge-et kézhez veszi, annak ez ügyben már megszerezhető ismeretet fel kell mutatnia. A fiatalok esetében az a számtalan elektronikus játék azért komoly versenytárs, mert a játék használatában ezt a kaput nem kell átugornia, olyan egyszerű a részvétel, a bridzshez képest alig igényel szellemi erőfeszítést. Ezzel számolni kell. De az idő minden tekintetben nekünk dolgozik. Szóval azt gondolom, hogy csak úgy jutunk előbbre, ha a LoveBridge bemutatása érdekében aktív sales- és marketingmunkát végzünk. Megyünk és bemutatjuk és terjesztjük, hogy Magyarországon bevált. Csak többszöri kipróbálás útján válhat hihetővé, hogy ez is bridzs, mégpedig a legjavából.” (Kapitány, kapitányom!)

„Kevés időnk maradt, csak néhány, inkább nekem fontos kérdés. A szívem megszakad, mikor látom, hogy nemzetközi szintet bőven elérő játékosaink az utolsó mérkőzésekre elfáradnak, nem tudom, miben lehetne segíteni őket.” „Iszonyatos lelki teher egy verseny. Minél inkább előrébb jutsz, netán első helyeken szerepelsz, egyre inkább számolnod kell a közfigyelemmel. A siker kapuja, a döntő mérkőzés érzése is nehezen feldolgozható – hát még a közbenső félresikerült eseményeké. Ezzel foglalkozó versenypszichológus pártoló szaksegítsége az ilyen pillanatokon segítené át őket.” „Edző, coach?” „Én úgy látom, hazai éljátékosaink számára a játéktudást fejlesztő edző egyszerűen nem szükséges. De ha úgy vesszük, hogy a résztvevő ellenfelek rendszerének, stílusának előzetes megismerése, a csapat ilyen irányú felkészítése is edzői feladat – akkor sajnos abba szaladunk bele, hogy játékosaink munkapad mellől ülnek át a bridzsasztalhoz, erre már sem idejük, sem erejük nincs. A velük utazó csapatkapitány persze ellátja a szükséges adminisztratív és egyéb teendőket, legalább ez alól kimenti őket.”

„Amióta bridzselsz, nagyon jó játékosnak számítasz, de az utóbbi években különösen eredményesnek látlak. Nem oly régen Dumbovich Miklóssal, most, körülbelül egy éve Szilágyi Lacikával érsz el nagy sikereket. Én messziről látom őket, csodálatos tudású bridzsjátékosok, de te így, az asztal másik széléről mit gondolsz róluk?” „Több évi játék nyomán egyszerű jelzőket nem, csak szuperlatívuszokat tudok mondani. Elnézést a következő hasonlatokért, de amit láttam tőlük, az mindennap meghatott. Dumbovich szerintem úgy játszik, ahogy a zeneművész a natúr kottahangjegyekből a zenei összhangot hallja ki. Tudomásom szerint bridzskönyvet soha nem olvasott – tudása született zsenialitás. Salieri mondta élete vége felé, megadóan, hogy egy mesterember tudása, képzése során Salierivé válhat – de Mozarttá soha. Lacika (az örök Lacika) szerintem építőművész. Elemenként rakja össze a művét, érzékelhető a látványos építkezés, és a végén nem egy építményt, hanem egy mesterremeket észlelünk.”

És legvégül egy kedves bridzsparti, ami mindenkitől kötelező.

„Negyvenéves születésnapomra kaptam egy emlékkönyvet, amibe, ahogy illik, sok-sok ismerősöm írt kedves sorokat. Egyik barátom az én történetemet örökítette ide. Az ellenfél vágtatva 6 pikket mond, csapatverseny. Az, hogy hogyan jutottak idáig, fedje jótékony homály.  Az adu AQx kombinációjából indultam az ásszal, közismert, nagy gond nem lehet, vagy amúgy is jól fekszik a dáma, vagy rosszul, akkor találkozzon a problémával a felvevő. De az ász indulásba beesett a partner királya. Aki partner falfehér lett. Orvosként megértheted, az elsősegélynyújtás gyorsaságán emberélet múlhat. Az azonnali terápia érdekében ugyanazon mozdulattal lehívtam az adu dámát is – és visszatért belé az élet. Azóta ez a két szűk mozdulat családi körben a Talyigás-coup.”  (A tavalyi Budaörsi Bridzselőszilveszteren három generációnyi Talyigás indult, Péter Gergely fiával 87 párból a 25. helyen végzett)

Tekeregetem a kérdéseket tartalmazó papírt, de elengedem, mondja, legidősb gyermeke már fagy megfele a bejáratnál. Jobb is, hogy ott várakozik, mert ugye az édességet már elettük előle.