– Először is tudnod kell, hogy 1978-tól kezdődően az első kilenc fesztivált is én szerveztem. 1977-ben engem választottak meg a Budapesti Bridzs Egyesület főtitkárává. 1978-ban a Körszállóban rendeztük az első versenyt, nyolcvan pár és harmincöt csapat indult rajta, köztük jó néhány külföldi. A második fesztiválon a Thermal Hotel Margitszigetben már 165 pár és hatvan csapat játszott. Később a Gellért volt a helyszín.
– Miként most januárban is. Mekkora volt akkoriban a mezőny?
– 240–300 pár, 90–120 csapat. Közép-Európa legnagyobb versenye lett a fesztiválból, Európa nagy tornáira lehetett itt részvételt nyerni. Ez tartott 1986-ig. _A fesztivál történetéről szóló cikkünk itt olvasható – a szerk._
– Aztán?
– Aztán hatalmi harc kezdődött a szövetségen belül, és ettől én inkább távol akartam tartani magamat.
– Az idén viszont megint te rendezted a fesztivált, ez hogy alakult így?
– Tavaly novemberben született erről elnökségi döntés, akkor láttam munkához.
– Cirka negyed éved volt a verseny tető alá hozására!?
– Így történt, sebtiben elkészítettük a meghívókat, megegyeztem a Gellért Szállóval. Tudtam előre, hogy sokan magasnak tartják majd a nevezési díjakat, de mindenkinek meg kell értenie, hogy ha külföldi versenyzőket akarunk idecsábítani, akkor ekkora pénzdíjakra van szükség, annak pedig nyilván ára van.
– Hogy nézett ki a költségvetés?
– Sikerült támogatóktól 800 ezer forintot összeszedni a versenyre, úgy számoltam, hogy ha hatvan pár lesz a nyitó pároson, harminc csapat és száz pár nevez, akkor nullszaldóra jön ki a verseny. Számítottam azért arra, hogy az új profilú verseny első nekifutásra nem fog tudni ekkora érdeklődést kiváltani, a nyitó IMP-pároson végül 52, a nagy pároson 68 pár játszott, és 28 csapat indult. 890 ezer forintos veszteséggel zártunk, ebből 800 ezret fedeztek a szponzorok, 90 ezer ment az én zsebemből.
– Idénre is sikerült ennyi szponzort bevonni?
– Közel sem. Reményeim szerint a magasabb versenyzői létszám pótolja a kiesést.
– A Gellért mennyibe kerül?
– A 2013-as versenyre 1 320 000 forintról szólt a hotel ajánlata, ezt sikerült 550 ezer forintra lealkudni.
– Kíváncsi lettem volna erre a tárgyalásra.
– Számított azért a jó tapasztalat, hogy a 80-as években, ugye, szerveztünk már ide versenyeket, és a Gellért is bízik abban, hogy ilyenkor megfelelő lesz a fogyasztás. A januári verseny az idei ötnapossal szemben nyolc napig tart majd, ez arányosan nagyobb terembérleti díjjal párosul.
– Általában dicsérték az idei versenyt, bár páran a hely szűkösségére panaszkodtak, Szilágyi Lacinak állítólag megígérted, hogy jövőre lesz még egy terem.
– Ebben egy kis félreértés volt, én csak annyit mondtam neki, hogy „Lacika, neked lesz különtermed”. Több nagy európai versenyen játszottam már, a legtöbbször nem voltak tágasabbak a helyiségek. A Gellérttel különben úgy kötöttük a megállapodást, hogy annyi termet használunk, amennyire szükségünk van.
– Akkor?
– Azért az eggyel több teremnek van egyéb pluszköltsége. De legyen csak minél több terem, én, és feltételezem, minden magyar bridzsező annál boldogabb lesz.
– Biztos vagyok benne, hogy nem a gyors pénzszerzés motivált, amikor tavaly belevágtál.
– Hosszú távú tervekkel fogtam hozzá, tisztában voltam vele, hogy újra fel kell építeni a versenyt, és ez nem megy egyik évről a másikra. Viszont azok a külföldiek, akik tavaly eljöttek, vitték a verseny jó hírét haza a klubjaikba, és az eddigi visszajelzések alapján látszik, hogy nőtt az érdeklődés a verseny iránt külföldön. A Gellértben örömmel fogadták, hogy már ilyen korán ennyi szobaigénylég befutott, ez is mindenképpen jó jel.
– Miért raktad most át január végére a versenyt?
– Mert akkor ér véget a Bundesliga, a Gellértnek is jobb ez az időpont, és régen is ekkor volt a verseny.
– A tavalyi gyors szervezésben nekem szimpatikus volt a névre szóló meghívó.
– Azzal az erővel a Kossuth Rádióban is bemondathattuk volna: semmi hatása nem volt. Most kis információs kártyákkal igyekszünk népszerűsíteni a fesztivált az amatőrök körében, mert lesz amatőr verseny is. A vegyespáros és a megaprize páros is újdonság. Az összes környező ország klubjaiba eljuttattuk a meghívóinkat, de messzebbre, Ostende-be és néhány világversenyre is. Ezen kívül 2200 külföldi klubnak küldtem szét emailben a meghívónkat.
– Honnan volt ekkora címlistád?
– Sehonnan. A nemzeti szövetségek honlapjain fent vannak a klubjaik elérhetőségei, onnan szedtem össze.
– Te magad?
– Persze. De a legjobb hírverést az ezereurós nevezési díjas verseny keltette. Erre mindenhol felkapták a fejüket. Ha netalán ne lenne erre egy nevező sem, emiatt akkor is megérte az ötlet, de természetesen itt is az a cél, hogy minél nagyobb és erősebb mezőny jöjjön össze. Európában van kétezer profi bridzsjátékos, ilyen magas nevezési díjas verseny viszont nincs. Szerintem lesz rá igény.
– A profik szeretik úgy egy évre előre látni a versenynaptárukat.
– Nyilván jó lett volna minél hamarabb kiosztani a 2014-es meghívót. Az elnökségtől gyakorlatilag az idei verseny után egyből megkaptam a felhatalmazást a következő fesztivál megszervezésére, gyakorlatilag szabad kezet adtak, de ahhoz el kellett telnie pár hónapnak, hogy újra leülhessek tárgyalni a támogatókkal, egyből a verseny után ezt nem lehetett. Szóval kellett némi idő, hogy tisztán lássam a lehetőségeinket.
– A póker világából és nem a bridzses társadalomból kerültek ki az idei verseny szponzorai.
– Így igaz... Én magam többet pókerezem, mint bridzsezem. A bridzs számomra ma már csak tulajdonképpen a keddi verseny, korábban 15 évig nem is bridzseztem. A családom is pókeres volt inkább, bridzsezni a gimnáziumban tanítottak meg a diáktársaim. 1956. október 31-én éjfélkor is épp pókerezett a család, amikor a rádióban Nagy Imre bemondta, hogy jönnek be az oroszok. Reggel hatkor már indultunk is Ausztria felé, két férfi, három nő, két gyerek. Teherautón Zalaegerszegig jutottunk, ott a laktanyában dekkoltunk három napig, nem történt semmi előrelépés. Akkor odamentem a napos tiszthez, láttam rajta, hogy lehet vele beszélni, mondtam, hogy továbbmennénk. Kérdezi, hogy hova, hát, mondom, nem Záhonyra. Elnevette magát.
– Kezdem érteni, hogy alkudtad le a Gellért árát...
– Elvittek Csákánydoroszlóig, az nyolc kilométerre van Szentgotthárdtól, ott kitettek, azt mondták, ez az ösvény visz át a határon, ha arra mennek, nekünk lőnünk kell. Hiába mondtam a családnak, hogy menjünk, ha elhoztak ide, biztos nem lőnek ránk, ám a nagybátyám azt mondta, ne menjünk. Bementünk a Csákánydoroszlói állomásra, kérdeztük, megy-e vonat Szentgotthárdra, mondta az állomásfőnök, hogy nem megy, csak egy vöröskeresztes vonat megy el arrafelé, de az nem áll meg a mi állomásunkon. Hát állítsa meg! Meg is állította, felszálltunk. Beérünk Szentgotthárdra, teljes sötétség van az állomáson. Vagy húsz gépfegyveres AVH-s veszi körül a vonatot, leszállítanak minket. Kiderült, hogy a csákánydoroszlói állomásról beszóltak, hogy mi megállíttattuk a vonatot, és át akarunk szökni Ausztriába. Igaz, ami igaz. Mondták, hogy visznek vissza minket Pestre. Kértük, hogy az késői órára tekintettel csak másnap vigyenek, ezt meg is engedte a parancsnokuk. Szerencsére két fiatal határőrt bízott meg az őrzésünkkel. Reggel halljuk, hogy az oroszok már csak pár kilométerre vannak, mondom a két határőrnek, hogy mit gondolnak, mit csinálnak majd velünk! Erre elvittek minket a határhoz, az egyikük át is jött velünk Ausztriába.
– Hova mentetek?
– Szétváltunk, volt, aki Kanadába, mi a feleségemmel egyből textilgyártmány-tervezői ösztöndíjat kaptunk. Németországban, Konstanzban éltünk. Jól ment az üzlet, de a németek akkor még nem olyanok voltak, mint a mai multikulturális Németországban, például egyszer egy évre eltiltott a német bridzsszövetség.
– Pedig nehéz rólad elképzelni, hogy a partnered fejéhez vágod a hamutartót. És nem azért, mintha megvetnéd a dohányt.
– Nem is így volt. Az történt, hogy gondolkodtam az indító kijátszáson. Gondolkodtam, gondolkodtam. Aztán kiraktam egy Jollyt.
– Ezzel a húzással nyilván megsértetted eme nagyszerű játék méltóságát.
– Igen, valami ilyesmi volt az indok. Sokat kellett utaznunk, a svájci gyáraink pár száz kilométerre voltak emerre, a németek vagy nyolcszázra fönt északon. Egyszer egymásra néztünk a feleségemmel: hazamegyünk? Menjünk haza. A bécsi magyar nagykövetségen érdeklődtünk, hogy mehetnénk, azt a választ kaptuk, hogy az újpesti Finomposztó megbízott osztályvezetője lehetnék. Hazajöttünk.
– Mikor volt ez?
– 64-ben.
– Olyan korán? Dani fiad hány éves volt akkor?
– Kettő.
– Ezek szerint az iskolában tanult meg perfekt németül?
– Nem, kint. Mi születésétől fogva németül beszéltünk vele otthon.
– Meddig maradtál az állami cégnél?
– Megbízott fejlesztési osztályvezető voltam, a feleségemnek és nekem is nagyon jól ment, sok tendert nyertünk. 1968-ban egy nap mondta a felettesem, hogy ő kinevezne rendes osztályvezetőnek, csak a párttitkár nem engedi, de azért megduplázza a fizetésem. Mondtam neki, hogy nem szükséges, mert én kilépek. A párttitkárt meg felhívtam azzal, hogy a nyalizókat nyomják, de aki tettel bizonyít, külföldről hazajön, azt nem engedik érvényesülni. Köpni-nyelni nem tudott. Hazamentem, mondtam a feleségemnek, hogy mi történt, és kérdeztem, hogy autójavító műhelyt nyissunk, vagy kötödét. Persze hogy kötödét nyitottunk. Egy idő után nyolcvan emberrel ugyanolyan hatékonyak voltunk, mint a csaknem tízszer akkora állami vállalat. Minden városban csak egy kereskedő volt a partnerünk, versenyeztek, hogy ki legyen az.
– Csak így, egyik pillanatról a másikra felmondtál, még a feleségeddel sem egyeztettél előtte?
– Ott egyből, spontán. Szeretek pókerezni is, bridzsezni is. Azt hiszem, bridzsben azért nem voltam eredményesebb, mert túlságosan szeretek kockáztatni.
2014. január 24–31. között lesz a XXXVII. Nemzetközi Budapest Bridzsfesztivál régi-új helyén, a Gellért Szállóban. A legutóbbi fesztivál előtt gyakorlatilag az utolsó pillanatban vette kézbe az IBBF szervezését azzal a szándékkal, hogy ne csak a nevében legyen nemzetközi a verseny. A régi rendező első új rendezése jól sikerült – no nem anyagi szempontból, mint azt most elárulja –, a január végi fesztiválon már a növekedés jeleit látni, a program gazdagsága alapján legalábbis mindenképp. Vikor György egyik nagyszabású ötlete a most bemutatkozó ezereurós nevezési díjas megaprize párosverseny.
