Nagyon ránk jár mostanság a kaszás. Lecsapott újfent. Megint szürkébb lett a paletta. Boóc András személyében a magyar bridzs elvesztette a kiemelkedő tudású, nemzetközileg elismert versenybírót, az aktív elnökségi tagot, az agilis szervezőt, a mindig udvarias, végtelenül korrekt versenyzőt. Mi pedig, akik közelebb álltunk hozzá, elvesztettünk egy igaz barátot.
András életében jelentős szerepet játszott a bridzs. Jó nevű nemzetközi versenybíróként közmegelégedésre működött közre számos hazai és külföldi versenyen. Fölényes tudással és mély empátiával sikeresen kezelte a nehéz, kényes helyzeteket is. Tudtommal senkivel nem volt haragban. Pedig aki próbálta, tudja, a zsűrizés kevéssé alkalmas barátok szerzésére. Ugyanis akinek a javára ítélsz, az egy hét alatt felejti el az egészet, bezzeg a másik félnek sokkal jobb a memóriája.
Hosszabb ideig oktatott legfőképpen kezdő tanfolyamokon. Számos sporttársunkat ő vezette be szép játékunk varázsos világába. Sokak évtizedek múltán is jó szívvel emlékeznek vissza erre a kezdetre.
Könnyedén, gyorsan játszott. Jó érzéke volt hozzá. Természetesen a versenyzésre, illetve a felkészülésre hosszú éveken át nem jutott elég ideje. Egyrészt ott voltak briddzsel kapcsolatos egyéb teendők, kötelezettségek, másrészt a megélhetés. András egzisztenciális szempontból nagyon mélyről állt föl: haldokló feleség, két gyerek, állás nincs. Aztán sok munkával, tisztességgel és elkötelezettséggel szép sikerre vitte kereskedelmi cégét. Fölfogására igen jellemző eset, amikor ̶ lévén szabadságon ̶ valahonnan az Alpokból távvezérléssel fél nap alatt szerzett be egy cukorbetegnek valami filléres, de fontos apróságot.
Az utóbbi években kevesebb idejét kötötte le az üzlet. Ettől játéka érezhetően tovább javult. Oroszlánrésze volt abban, hogy tavalyelőtt hármasban OPB-ot nyertünk. Súlyos betegsége ellenére decemberben még játszott. Őszintén mondom, jól. Ha a 2. fordulóban be nem ülök helyette, bizonyosan meg lett volna a 60 százalék. A játék iránti érdeklődését a legvégsőkig megőrizte. A kórházban, csontsoványan, testében csövekkel még kérte a heti edzés érdekesebb feladatait.
A legkeményebb kritika, amit hallottam tőle: „Hát nem vagy itt?”
Ha jól ment, azt mondta: „Még élünk!” Ha pedig rosszul: „Ez nem a mi napunk.”
András, hát nem vagy itt. Ez nagyon nem a mi napunk.
Biró László
Egy barátról
_Voltál, vagy, leszel, PONT. In memoriam András Boóc, egy rövid, egy hosszú, érted Öcsi?
Bokk úr, azt hiszed, hogy ennyivel ez is el van intézve, hogy na „húzzunk innen a p****ba”?! Igen, szlogenünk volt ez ott Floridában, klubról klubra járva, bájmosolyt vágva, a strandot alig várva. Ezúttal azonban THIS IS NOT ACCEPTABLE, Zsűűűűrrrriiiii!!! Ennyi. Hadd halljam újra: „hogy te mekkora egy f*** vagy, Hodosi” és ezúttal ígérem, elsírom magam, örömkönny, és nem elröhögöm, amire csak legyintettél. Khhhm, bocsánat, elnézést, I’m sorry, It’s my fault, hangosan gondolkodtam, kezdem elölről – „Olyat nem lehet b*** meg, Öcsi!”_
Remegő lábú kezdő bridzsező siheder voltam, amikor odajött ez a fickó, talán valami Ecsed utca volt, és adta három percig a két fordulóval korábban vétett hibám logikai levezetését, nagy kerek szemekkel magyaráz, egyértelmű, bólogattam, anyám neve se jutott volna eszembe, nem hogy az a parti.
Teltek az évek és csak odajött újra és újra, ám legyen, voltak jó poénjai, pörgött a nyelve, ha sztorizni kezdett. Fia, Peti is játszani kezdett. Jártunk náluk Zsuzsával víkendházban hétvégi vendégségben maraton blattot verni. Bár második nap gondoltam, hogy a blues CD-it sorba raknám és ugróiskola.
Csapatoztunk, vidéki verseny, Pécs talán, Lazsóval az autóban, oda-vissza, el tudod ezt képzelni? Versenyt röhögtem rajtuk. Hofi és Koós, arcra is épp.
Ha kérdezted, válaszolt, ha meg kellett beszélni, talált rá időt, a dolgaidat számon tartotta. Kell ennél frappánsabb definíció?
Te már kétszer végigcsináltad ezt Öregem, Judit és Peti édesanyjával és a sokunk által annyira szeretett Bóc Pistivel. Azt mondtam neked, hogy ilyet nem lehet, pontosabban nem tehet az a felsőbb rendező. Nálad persze az a rendező: az elv, tudom, emlékszem, Doktor úr. Nagyot küzdöttél, a kalapom, piff…
Emlékszel, amikor megcsináltad a Grosvenor-cselt élesben az amerikai éljátékos ellen? Lelkesen ecseteltük napokig másoknak, én sem értettem elsőre persze, talán még ma sem. Nyertél OPB-t és kétszer a hónap licitálója versenyt a The Bridge Worldben, csak az utolsó két évedben. Alelnök lettél az MBSZ-ben, készültél esetleg szerepet vállalni az EBF-ben, teli voltál tenni akarással, egyre több időt akartál a briddzsel tölteni, Ginát is türelemmel tanítottad. Csúnyán benézte ezt az a Felsőbb Rendező.
Andris, ne haragudj, ez csak így ment most, humorizálgatva, titeket Lazsóval utánozgatva, gombócból röhögést formálva. Rémlik, nevetsz, „tyűűűhűűű:o___”!
„Azt kellene csinálni…..”, hogy most gyorsan felébredni ebből a rossz álomból!
Good luck, Mr. Gorsky Boóc, bármerre is járj! Szeretem, ahogy azt a sztorit meséled.
Hodosi Péter
