A Népszabadság Online-ról vettem: „Hosszú betegség után, nyolcvannégy éves korában meghalt Gabos Gábor zongoraművész. Gabost fiatalkorában óriás tehetségként tartották számon. Rendkívüli virtuozitással játszotta a klasszikus bravúrdarabokat. Hernádi Lajos tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián, 1955-ben a párizsi Marguerite Long zongoraversenyen harmadik helyezett lett, 1961-ben első díjat nyert a budapesti nemzetközi Liszt–Bartók zongoraversenyen. Bejárta a világ hangversenypódiumait. Bartók, Brahms, Beethoven, Chopin, Haydn, Liszt és Schubert darabjait játszotta lemezekre. 1968-as Bartók-lemezét a Japán Lemezakadémia nagydíjjal jutalmazta. Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész. Szenvedélyes bridzsjátékos volt, sokszoros magyar bajnok és válogatott.”
Mindannyian tudjuk, amilyen hihetetlen sebességgel száguldottak ujjai a billentyűkön, olyan nehezen vette rá magát, hogy kitegyen egy licitkártyát vagy kijátsszon egy lapot a kezéből. A FÉSZEK Klubban, ha valaki elgondolkozott egy leosztáson egy pillanatra, már jött is: „Új Gabos született!”
Ne keressük az ellentmondást: ahhoz, hogy minden fiatalkori lendületével a legnehezebb darabokat is felpörgetve lejátssza a zongorán, ugyanarra az elmélyültségre volt szüksége a gyakorlás során, ahogy a bridzshelyzeteket is tanulmányozta. Fogadni mernék, hogy több tízezer játszma eredményét találja, aki majd jegyzeteit összerakja: a szkórt mindig duplán vezette, hogy aztán újrajátszhasson minden egyes leosztást, levonja belőle a megfelelő következtetést. Élete végéig tanulta a bridzset.
És élete végéig játszotta is. Rettenetes betegsége és nagy fájdalmai ellenére még leutazott a tatai csapatra, nem szedett be fájdalomcsillapítót, hogy minél tisztább legyen az agya, és úgy küzdötte végig a versenyt.
Nem volt könnyű ember, de tudta, mit akar, és óriási koncentrációval végigvitte, amit elhatározott.
Itt egy gyorsjelentés arról, amit a magyar bridzs köszönhet neki: Létrehozta – újraalapította a harmincas évek sikerei után – a hatvanas években a FÉSZEK csapatot, amellyel háromszor megnyerte a budapesti csapatbajnokságot. A csapatban mindig a feltörekvő játékosok kaptak helyet, a régi idők nagyjaival szemben kinevelte az új idők menőit.
Kovács Zoltánnal alkotta első nagy sikerű párosát, ők csiszolták véglegessé a Dallasi Ászoktól átvett természetes alapú licitálást, amelynek legújabb változata úgy ötven évvel később is szenior olimpiai bajnok címet nyert csapatunk fő fegyvere volt. Az olimpiai csapatból különben Dumbovich Miklós _Csepeli Miklóssal_ és Kovács Mihály _Keil Bénivel_ oszlopos FÉSZEK-tag volt, ha később a Taurusba _Elastronba_ emigráltak is.
Következett az ifik között feltűnt Nikolits Tamás, akivel hosszú évekig kivehetetlenek voltak a magyar válogatottból. Nem véletlen az sem, hogy Nikolits később Lakatos Péterrel olyan sok szép eredményt ért el, hiszen Lakatos is a Gabos-iskolában lett mesterjátékos, évekig alkottak együtt erős párost.
Aztán meg Szalay György következett. Tavalyelőtt Gyuri vissza is tért hozzá a FÉSZEK-be.
Impozáns névsor. És mind a mesterüknek tekintik ma is.
Levezetésként Réti Zsuzsával játszott az utolsó években, és ő is nagyon sokat fejlődött vele szemben ülve, volt év, amikor a nők között ő szerezte a legtöbb mesterpontot Magyarországon. Mindenki ismerte őket, ha másról nem, a piros tollal írt tábláról: „Kérjük a kopogás mellőzését!”
Aztán a nőnapi bridzsverseny a FÉSZEK-ben! Tizennégyszer rendezte meg úgy, hogy a csapat tagjai lemondtak a játékról, hogy segítsék a minél gördülékenyebb lebonyolítást. A kétnapos párost a klub összes helyiségében elhelyezett asztalokon játszottuk, úgy 240 párosnál kellett lezárni a nevezést, és a női játékosok mindegyike kapott bemelegítésül egy csokor virágot.
Meg a számtalan konvenció és elv, amit ő honosított meg itthon. A támogatáskontrát például tőle láttam először, szerintem nincs élpáros, amelyik ma ne játszaná.
Az utóbbi néhány évben ilyentájt gondosan felhívott, hogy kommentáljam a BBO-n a csapatbajnokság elé időzített, a régi időkre emlékező FÉSZEK–Taurus összecsapást. Tényleg, micsoda meccsek voltak azok!
A FÉSZEK-ben mondjuk Gabos–Nikolits, Kovács Mihály–Keil, Osskó–Puza, a Taurusban meg Dumbovich–Kovács Zoltán, Csepeli–Szász, Kőszegi–Lévai.
Aztán meg Gabos–Nikolits, Keil–Vinkler, Osskó–Puza, szemben Dumbovich–Linczmayer, Kaufmann–Magyar, Kovács Zoltán–Szilágyi.
Hányszor ültem kibicként mögöttük, hogy lássam, milyen érdekes játék is a bridzs!
Gábor! Ne félj, sosem fogjuk abbahagyni!
