Tegnap délelőtt meghalt a magyar bridzsmezőny egyik legszínesebb, legeredetibb egyénisége, Kisgyörgy Lajos, vagy ahogy mindenki szólította, Lazsó.
Sok mindenről beszélhetnék vele kapcsolatban, de aligha lenne értelme.
Az élet számos területén egy világ választott el minket, élesen eltértek a nézeteink, de ez most már mindegy – korábban sem nagyon foglalkoztunk ezzel.
Volt viszont rengeteg közös pontunk és közös élményünk.
Jó volt hallgatni mindig érdekes és mulatságos történeteit, még akkor is, ha néha úgy éreztük, túlszínezte őket. Hangját senkiével nem lehetett összetéveszteni.
Jó volt éjszakába nyúló kingpartikat játszani a Budafoki úti lakásban, teletűzdelve egymásnak címzett epés megjegyzésekkel.
Lazsónak a játék, a versengés volt az élete. Történeteinek nagy része is a sportról, a sportolókról szólt. Puskás Öcsiről, Albert Flóriról, Tichy Lajosról, de persze nemcsak focistákról – a névsornak soha nem érnék a végére.
Beszélhetnék a rengeteg közös bridzspartiról – egymás ellen, csapattársként, partnerként egyaránt sok emlékezeteset tudnék említeni, de minek? Ennek sincs már értelme. Mint ahogy az is érdektelen ma már, hogy Lazsó bridzsezői erényei között nem a mély elméleti megalapozottság állt az első helyen, hanem a fegyelem, az igazi sportolói mentalitás: pókerarc, egyenletes tempójú játék és minden más, ami ehhez a rovathoz tartozik. _Lazsó balra, Szász Doma, Kovács Mihály és Gerő István társaságában_
És persze évekig sorolhatnám közös kedvenceinket, természetesen sportolókat. Ilyen volt például Valentino Rossi, Filippo Inzaghi, Stephen Hendry, Ronnie OSullivan – de inkább ezt a sort sem folytatom.
Ami igazán lényeges, azt is egy közös kedvencünk alkotta meg, megmentve engem attól a feladattól, hogy tömören meg kelljen fogalmaznom az igazságot. Rejtő Jenő írta ezt a pár mondatot a nagy Levin halálával kapcsolatban A három testőr Afrikában című klasszikus regényében:
Annyira a szívéhez nőtt az embernek. Miért?
Velünk volt... Nagy szó az itt, kérem, ha valakire elmondják, hogy: „Velünk volt...” Benne van minden...
Eddig tartott az idézet. És ennél többet én sem tudok mondani.
