Kezdőoldal

Kedden délután háromkor temetik Ormayné Kovács Évát a solymári temetőben. Június 28-án hunyt el, rettenetes betegségével vívott hosszú-hosszú és többször igazi eredménnyel kecsegtető küzdelem után. Ötvennégy éves volt. (Férje, Ormay György oldalán a legjobb házaspárnak járó különdíjjal a kezében a tavalyi Budaörsi Bridzsünnepen – fotó: Vikor Dániel)

Argay Gyulával és Siba Gergővel visszük majd koszorújára a gyászszalagunkat: „Emlékedet megőrzi a Royston-csapat”. Későbbi férjével, Ormay Györggyel még Zempléni Évaként játszott nálunk ez a jó humorú, okos, minden iránt érdeklődő biológus. Akivel bridzsről és bármi másról beszélgetni igazi élvezet volt nekem. Vette a poénokat, vissza is lőtt néha. Olyan természetesen tudott viselkedni, hogy életének nehéz pillanatait sem vette észre a versenytermekben csak az, aki tudta, mit dobott ki neki a sors.

Háromszor is játszott a magyar női válogatottban, elért néhány szép eredményt a magyar mezőnyben. Ötletekkel teli, bátor játékos volt, és ezt rögtön bebizonyította, amikor életünkben először játszottunk egy csapatban.

Az 1998-as, évkezdő pécsi csapatversenyre rossz vonattal érkeztem, az első fordulóban Minarik Ági játszott helyettem Argay Gyulával, de talán több idejük volt a rendszert megbeszélni, mint nekünk, hiszen, ahogy megérkeztem, már kezdődött is a második meccs.

Ehhez képest végig elfogadhatóan nyomtuk, de ahhoz, hogy a magyar élmezőnyt megelőzve a végén mi emelhessük magasra a győztesnek járó kupát, leginkább az kellett, hogy a másik asztalon szinte hibátlanul játsszék Éva és Gyuri.

Az élen állva kezdtük az utolsó fordulót, és az egész verseny utolsó játszmájában ez volt Keleten Éva lapja:

A másik asztalon mi ezt produkáltuk:

Látható, hogy Argay Gyulának eszében sem volt azonnal gémre ugrani: 2 treffel kezdte, azután nem maradt benne a kontrázott 2 káróban. A 4 káró kulcslicit után szerintem 4 kőrrel be kellett volna mutatnia az ászát, de így sem hagytam magam, és végül bemondtuk a terített szlemet.

A nyílt teremben Észak a precíziós indulással szemben nem látott szlemlehetőséget. Az én felfogásom szerint ezzel a kézzel nem szabad 4 pikkre ugrani. De azt tette, és Éván állt vagy bukott a győzelmünk.

Percekig töprengett, hogy belépjen-e vele. Ha Észak gyenge elosztásos lappal ugrott 4-re, és Délnek a szokásos precíziós indulása volt…

Utána megbeszéltük, úgyhogy bármit gondoltok, én tudom, hogy tisztában volt vele: a passzhoz nagyobb bátorság kellett, mint az 5 káró licithez.

Kedves Éva, köszönöm neked ezt a nagy győzelmet, a sok játékot, és azt a lényedből fakadó kedvességet, amit mindig kaptunk tőled.

Nyugodj békében!