A kapitány kétrészes beszámolója után Szappanos Géza veszi át a szót. Nemcsak játékosa volt ő a szenior olimpiai bajnoki címet nyerő válogatottnak, de a csapat létrehozásában is főszerepe volt. A pesti ászok harmadik részében épp a verseny előzményeit eleveníti föl a saját szemszögéből, azután pedig ráfordul a magyarok olimpiai partijaira.
Az előzmények
2008-ban Dumbovich Miklós megkérdezett négy embert, hogy játszana-e a pekingi bridzsolimpián, mivel Ötvösi Ervin nagyvonalú ajánlata lehetővé tenné a részvételt. Mondanom sem kell, hogy a feltételeket rögzítve örömmel vállaltuk a szereplést – és a mostani négyes Linczmayer Lajossal és a csapat szponzorával kiegészülve szerepelt a kínai olimpián.
A magam részétől különösen vártam, hogy mire leszünk képesek, hiszen a Magyar Bridzs Szövetség elnökségében eltöltött több évtized alatt egyszer sem tudtam megbarátkozni a ténnyel, miért nem érünk el kimagasló eredményt ilyen tudású játékosokkal _Dumbovich, Koltai, Kovács Mihály, Kovács Zoltán, Linczmayer, Magyar_.
A pekingi szereplés, az ottani játék és eredmény után már vártam, mikor nyílik újabb alkalom arra, hogy a tudásának, tapasztalatának megfelelően szerepelhessen egy magyar válogatott. A kiváló _de szerintem nálunk nem jobb_ játékosokból álló osztrákoknak ez többször is sikerült!
A kulcsember természetesen Dumbovich Miklós volt. Ő volt az, akire az utolsó negyven évben a magyar válogatott csapatok épültek, és akiben ma is valamennyien bízunk, és akinek hívó szavára _mint Kossuthéra_ azonnal rendelkezésre álltunk – volna. 2012-ben végre eljött a pillanat, amikor egy ütőképes négyes összeállt. Nem ment könnyen, hiszen magam is az írországi Eb-ben gondolkoztam, bízva abban, hogy kapcsolataim segíthetnek némi helyi támogatással, szponzorációval. Elkéstem! Nem is volt egyértelmű, hogy csapatunk tagjai akarnak-e ott játszani – az urak valamiért inkább az olimpiát célozták meg.
Miért éppen ők és kik még?
Dumbovich Miklósról már tettem említést, de a korábbi években alig volt alkalmam tapasztalni, hogy az eredményes játéka mellett az igazi sportemberi magatartása mekkora segítség a többieknek.
Kovács Misi így nyilatkozott: „Ha Miklós jön, csak annyit mondjatok, mikor indulunk és meddig tart a verseny.” Misi tudását senki nem kérdőjelezte meg, és biztosan tudtuk, hogy mindig a legjobbat fogja hívni, és ha nem alszik el – végül is szeniorok vagyunk –, rajta nem megy el meccs.
Magyar Péter magabiztossága, higgadtsága már eddig is a legkimagaslóbb eredmények eléréséhez segítette _például Kaufmann Pistával második lett a gyakorlatilag Európa-bajnokság értékű, Philipp Morris által támogatott versenyen_. A szakmai sikerei is bizonyították kvalitásait.
Nyilvánvaló, hogy ezeket a játékosokat a Kovács Zoltán–Linczmayer Lajos-féle kurzus _Szász Doma és Kőszegi Ferenc szervezőmunkája mellett_ termelte ki. Éppen ezért megkerestem Koltai Gábort és Nikolits Tamást is, de ők nem vállalták a szereplést, és Linczmayer Lajos is elzárkózott tőle.
Magamban is bíztam annyira, hogy rajtam nem fognak elmenni a meccsek. Pekingben Miklós és én valamennyi leosztást váltott partnerekkel lejátszottuk. Úgy éreztem, élvezem a fiúk bizalmát, és ezért próbáltam a szervezésből többet vállalni.
Ki legyen a kapitány? Személy szerint Bárány Gyurit javasoltam volna azonnal, de a piszkos anyagiak miatt először Kolosi Tamást kértem fel. A maga részéről nem zárkózott el az általa megtiszteltetésnek tartott felkéréstől, de már véglegesített programjai lévén nem vállalta – pedig neki is jeleztem, hogy a leendő bajnokcsapat kapitányának kérem fel!
Bárány Gyuri viszont azonnal igent mondott, és vállalta a nem csekély költségeket is, azaz valamennyi kiadás rá jutó részét fizette.
Szerencsére az elnökségünk elfogadta a nevezési díjra vonatkozó javaslatomat: nyolc közé jutás esetén 25, elődöntő után 50, második helyezés után 66 százalékát kifizetik, ha győzünk, az egészet átvállalják!
Ezek voltak az előzmények, amiről Bárány Gyuri nem mesélt. Az utazásról, Lille belakásáról, helyszínről viszont igen, ezért ezeket nem részletezném. Elindultunk, megérkeztünk, elhelyezkedtünk – és kicsit izgatottan, de egészséges önbizalommal vártuk a rajtot.
Első nap
Argentína _18
–12_
Az ellenfélnél hiába kerestem Alejandro Motrast, akivel már korábban találkoztam, mindenesetre honfitársain keresztül jobbulást kívántam neki.
Nem indult jól a meccs, de a kezdeti nehézségek után – például: „milyen ászkérdést játszunk?” – valahogyan mégis kiegyenesedtünk. A negyedik és ötödik leosztásban szerzett 25 pont nagyon kellett a végelszámolásnál. Sajnos az előny hamar elment, hiszen a hatodik és hetedik leosztásban 8, illetve 13 pontot adtunk le.
Ha Misi megszimatolja, hogy ki-kit ment, akkor kontra nélkül írta volna fel az ellenfél az 5 kőrt – és akkor is szépen leadunk a partin. A másik asztalon ugyanis 1 szan–passz–2 pikk után _meglehetősen gyámoltalanul_ passzoltam Kelet helyén, és sovány vigasz, hogy az ellenfél _egyedül a teljes mezőnyben_ csupán hetet ütött! 13 pont az argentinoknak – és máris ők vezettek 8 ponttal!
A következő partiban nekünk a 3 szan nem okozott gondot, míg az ellenfelünk 5 kárója bukott – ezzel 11 pont ide, a kilencedik leosztásban pedig még növeltük is az előnyt.
Az ellenfél a kedvező szkórhelyzetben bízva 4 kárót mondott, ami tökéletes ellenjátékra szlem fölé bukott volna, de 1100-at így is írtunk. Ez végül 14 IMP-t eredményezett, mivel Öcsi 2 pikk indulására az ellenfél passzolt, Misi 3 pikket licitált, és ez ment négy bukással _200_.
Ezzel a pingpong meccsnek vége lett, ezt az előnyt a meccs végéig már meg tudtuk őrizni. Az egyeztetésnél egyik pár sem dicsekedett – megúsztuk a meccset, számtalan pontot elszórva 18–12 lett ide. Soha rosszabb rajtot – a sok hiba ellenére győzelemmel kezdtünk, és ez nyugtatólag hatott.
Kenya _23
–7_
A második fordulóra is a győzelem reményében ülhettünk le, a közép-afrikai ország elég gyenge játékerőt képvisel – ezt már az első parti igazolta.
10 IMP-t tudtunk felrajzolni, mivel adu indulás után a teljesítés nem volt feladat _treff indulásra kicsit „játszani kellett volna”_ – míg a másik asztalon a 3 kőrt Kelet lepasszolta _a felvevőjáték őt igazolta, ezt is elbukta_.
Apró pontocskák begyűjtésével araszoltunk a 25 győzelmi pont felé, de pont az utolsó leosztásban elpártolt tőlünk a szerencse, az összevisszaságból most jól jöttek ki ellenfeleink _ez nem panasz, addig is így játszottak, és írtunk is rajta eleget_.
A 2 kőr _Michaels_ pikk és egy minor, a 4 szan kérdezte a minort, az 5 treff meg treffet ígért – erre licitált a szimpatikus ellenfél 5 kárót! Az 5 treff abból a kézből káró indulásra bukhatott volna, az 5 káró viszont terített. A másik asztalon a jó kézből bemondott 5 treffre rámondták az 5 kőrt, ami egyet bukott. Néha bellben a mans ellen az ötös magasságon is jó menteni – csak nehéz kitalálni, hogy mikor.
Az első nap utolsó fordulójában kimaradók lévén 18 pontot kaptunk, és az elfogadható 59 ponttal a második helyen vártuk a folytatást. Túl voltunk a bemelegítésen, múlóban volt a kezdeti feszültség, lassan belerázódtunk a versenybe. Ekkor még úgy gondoltam, hogy hiányozni fognak az elhullajtott pontok _különösen az argentinok elleniek_, de a folytatás szerencsére nem engem igazolt.
A legnagyobb pozitívuma az első napnak, hogy egyetlen félreérthető _esetleg valamilyen vitához vezető_ kérdés sem hangzott el, sem a párokon belül, sem egymás közt a leosztásokról – pedig volt egy-két bénaság. Már ekkor lehetett érezni, hogy mindenki próbálja tartani magát a kölcsönösen elfogadott szabályhoz, hogy partit kizárólag az hozhat szóba, aki játszotta _szóval általában az, aki elrontotta_, és szeretné a többiek véleményét megtudni.
Az este egyébként a közlésre érdemes leosztások keresésével telt _Szilvi írt
tudósítást a Bridzsélet számára
, a későbbi részek:
itt
és
itt
_, de még így sem történt semmi olyan, ami a hangulatot rontotta volna.
_folytatása következik_
Előzetes a IV. részből:
„...Gyuri ugyanakkor kérte hozzájárulásomat, hogy ennek a 4 pikknek a teljesítését a másnapi bulletinben megírhassa. A tudósítás Retek György tollából egy későbbi kiadásban Magyar rapszódia címmel meg is jelent...”
