Kezdőoldal

Idén harmadjára voltam az amszterdami White House-versenyen, amit az egyik, ha nem a legjobb ifjúsági versenynek tartok. Most márciusban csapatunk a következőképpen nézett ki: Bekő Mária, Bekő Zsófia, Jalsovszky Janka és én (Révai Hanna).

Ebben az évben a dán csapat nyerte meg az izraeliekkel szemben a döntőt, utolsó pillanatig izgalmas fináléval. Mi kilencedikek lettünk megnyerve a B-csoportot (köztünk szólva a vigaszágat). Viszont elégedettek vagyunk az eredménnyel. Sajnos az első, két csoportra bontott selejtezőben éppen csak hogy lemaradtunk az első hatba jutástól, viszont még lehetett volna esélyünk visszakerülni a főágra, ha a következő napot megnyerjük a vigaszágon. Itt viszont nagyon rossz pozícióból indultunk, mert hoztuk magunkkal az első napi carryovert, és ott sajnos a gyengébb csapatok ellen kaptunk többségében ki.

Ha a főágra nem is sikerült feljutnunk (majd jövőre), elégedettek vagyunk az eredményünkkel és a játékunkkal is.

Hoztam is egy jópofa partit, amit utolsó nap a csehek ellen játszottunk (elforgatva):

Treff ász indulást kaptam, amit elloptam az asztalon lévő káró tízessel, ebbe jött a másik oldalt a bubi. Felmentem kőr királlyal a kezembe, és a káró kilencessel impasszt adtam. Ütésben maradtam. Ám ahelyett, hogy sikeremet meglovagolva újra impasszt adjak, kicsit megálltam gondolkodni. Ezen a ponton, ha 3–2 a káró, akkor százszázalékos játékom van, hiszen leveszem az ászt, és kőrre eldobom a pikkeket. Ha 4–1 a káró, és jó helyen van a király, akkor csak akkor tudnék teljesíteni, ha hármas kőrje is van Nyugatnak, így kőr lopással fel tudnék jönni még egyszer impaszt adni, de ezzel ugye elfogy az összes adum, és nem tudok újból impasszolni (hiába ütöttem az első treffet a tízessel). Így leírva evidensnek tűnhet a választás, de ott az asztalnál mindig viszket a keze az embernek, ha úgy látja, hogy ül az impassz.

Persze jól döntöttem, lekaptam az ászt, kértem a kőr ászt, amibe Kelet szomorúan tette bele adu királyát, mert már tudta, hogy megtömte a partit.

A következő partit Janka küldte el nekem, az utolsó napi párosról:

A pároson egy Yang Gan nevű szingapúri sráccal játszottam, akivel sokat nevettünk. A verseny úgy indult, hogy egészen a tizenötödik partiig nem voltam felvevő.

Akkor jött elő az alábbi leosztás (elforgatva):

Dél helyén ültem, és gyors licitmenettel érkeztünk el az első felvevőjátékomhoz. Pikk ász indulást kaptam, amelyet treff váltás követett, ütöttem a bubival. Eredetileg az volt a tervem, hogy a két vesztő treffemet el fogom dobni a kárókra, ha Nyugaton van az ász. Csak egyet aduztam, hogy megtartsam a kommunikációt (ez később kifizetődött), és ráhívtam a káróra. Sajnálatomra Kelet ütött, és kőrt hívott vissza. Ekkor kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan tudnék mégis szürt csinálni. Inkább éreztem, mint láttam, hogy lehet benne valahogyan beszorítás, és hogy ehhez az kell, hogy Keleten legyenek a minor hosszúságok, amire volt is esély a 2 pikk miatt. A kőr visszahívást kézben ütöttem, majd pikk lopás magasan, kőrrel vissza, újabb pikk lopás, treffel kézbe, utolsó kőr, asztalról treff dáma. Az ellenfelem gondterhelt arcát látva tudtam, hogy sikerrel jártam, ráadásul ez pont az egyik általam nem kedvelt finn lány ellen volt.

Csak nagy nehezen tudtam visszafogni magam, hogy rá ne kiáltsak diadalmasan: „You got squeezed!”