Kezdőoldal

„Annyi év távlatából egy elmúlt világ árnyai válnak valósággá” − írta Ferenczy György-zongoraművész és bridzszseni, Európa-bajnok − a FÉSZEK Klub 75 éves jubileuma alkalmából. Róla és a klubról korábbi írásaimban már nosztalgiáztam. Azóta a 100. évfordulón is túl vagyunk.

A FÉSZEK-ben az idő folyamán sok minden változott, többek között a kártyatermeknek is csak az árnyai léteznek. A hely szelleme azért a falak mögött bujkál. Nincs egyedül, szellemóriások hada veszi körül. Közülük most egyre emlékezünk, sajnos nem egy jubileum, hanem egy szomorú évforduló kapcsán: öt éve távozott el örökre közülünk Gabos Gábor, Liszt-díjas zongoraművész, aki főleg életének első felében sikert sikerre halmozott a hazai és külföldi pódiumokon. Közben lassan egy újabb pályát jelölt ki magának: a zöld asztalra cserélte a fekete zongorát. A 60-as évek végén létrehozta a FÉSZEK-csapatot, amelyet aztán kapitányként és játékosként számtalan győzelemhez segített. Így például, változó összeállítással, háromszor lett magyar bajnok, Gábor pedig különböző partnerekkel – Nikolits Tamással, illetve Lakatos Péterrel – párosbajnokságokat is nyert. A művészi sikerekben nélkülözhetetlen szorgalom a bridzspályafutásán is elkísérte, licitrendszerét állandóan fejlesztette, s ezzel is hozzájárult a hazai bridzsélet színvonalának emeléséhez. (Gabos Gábor Garozzo ellen)

Utolsó éveiben bár nagyon beteg volt, mégsem adta fel: sokszor a kórházból ment a versenyre. Partnere, Réti Zsuzsa és férje, Ferenci Gyuri mindenben segítségére voltak. Nekik köszönhetjük, hogy létrejött a FÉSZEK-ben egy kétfordulós párosverseny, ahol az eredménynél talán fontosabb volt, hogy felidézzük Gábor emlékét. A rendezvény Zsuzsa felvezetésével, kis műsorral indult: hallgathattunk Gábor számtalan lemezfelvételéből néhány számot, majd két ifjú művészpalánta: Hotzi Panni és Kulhak Géza négykezes zongorajátéka Debussy dallamokkal bűvölte el a közönséget.

A verseny előtt kihirdették, hogy Gábor – vagy ahogy Zsuzsa nevezi –, a „Mester” szelleme valóban itt lebeg, a leosztásokban néhány mesterjátéka is rejtőzködik. Csapdák, a gyanútlan felvevők bele is estek…

1. forduló, 12. leosztás

Nehéz kihagyni a szlemet, egy párral fordult csak elő. A menők 6 szanzadut buktak vagy teljesítettek, a 6 pikkben a bukás egyenértékű a menőkével, a teljesítés értéke kisebb. Én a kevesebbet érő felvételben buktam, rossz licitemet rossz játék követte. Bár az utóbbiban nem vagyok biztos. A pikk királyt hívtam, ezzel vége volt. A biztonsági játék kis pikk az ász felé, akkor a négy ütés garantált. De ki játszik párosversenyen a minimumra? Ha a másik égtájon van a négy adu, ötöt ütök. Sajnos nem voltam a teremben, amikor a rejtett taposó aknákat bejelentették.

2. forduló 5. leosztás

Itt sem könnyű elkerülni a szlemet, három párnak azonban sikerült. Ellenünk Homonnay Géza volt a felvevő az adu nélküli kisszlemben. A treff indulást ütötte, pikkel kézbe ment, és kiengedett egy treffet. Két pár a 7-es magasságra vállalkozott és teljesített. A kőr bubi elleni impassz elkerülhetetlen, de ez kevés. Kelet a negyedik kőrre beszorul az olcsó színekben. A bemondott nagyszlemet a Nyárádi házaspár és a Tölgyesi Eszter–Négyesi György kettős teljesítette!

Gáborral szerettünk egy csapatban játszani, de nem egymással szemben. Más volt a stílusunk, a filozófiánk. Habár csak feltételezem, de valószínűleg más volt egy zenemű Ferenczy előadásában, mint Gaboséban. Azt viszont tudom, hogy a bridzsjátékuk különbözött, bár tündöklésük között évtizedek teltek el, így ez természetes. Ugyanezt a párhuzamot zongorázásban köztem és Gábor között nem érdemes szemlélni, zongorázni lehet a különbséget. A háborúban egy lövedék a zongoránkban fékezett, addig pedig csak a Für Elise-ig jutottam.

Egyszer előfordult egy kivételes eset. Ausztriába utaztunk egy párosversenyre, ahol együtt is játszottunk. Ketten ültünk a kocsijában, természetesen ő vezetett. Élvezte a sebességet, nagyszerűen bánt az autóval. Ilyenkor az jutott az eszembe, hogy a FÉSZEK türelmetlen robberjátékosai a „Gabos úr jön” felszólítással sürgették a lassan játszót. Az újszülöttek kedvéért teszem hozzá, hogy ő általában a bridzsasztalnál töltötte el a vezetésnél megspórolt időt. Egész úton a rendszert kellett (volna) tanulnom, igyekeztem is úgy csinálni, mint aki figyel, de én csak imádkoztam, hogy éljük túl az utat, mert időnként kormányzás helyett, zongora híján, a kezeivel karmestert imitált, talán egy kotta is lebegett a szeme előtt, a licitrendszer mellett. Csak abban reménykedtem, hogy a licitekben nem lesznek komplikált helyzetek és azt is túlélem. A versenyen aztán egy partiban úgy alakult a helyzet, hogy egy hosszú licitmenet közben 4 kőrt licitáltam, amit ászkérdésnek véltem a „tanultak” alapján. Ezt körpassz követte, tizenhármat ütöttem a 4–2-es elosztású színben. Szuper Moysian-fit… körülbelül 70 százalékos volt az eredmény, de ha megkapom a választ, káróban szlemet csinálhattunk volna. Kissé félve tettem fel a kérdést, hogy miért maradt el a válasz?
„Hát, egész úton aludtál, nem gondoltam, hogy ezt tudod.” (Az emlékverseny mezőnye)

Végezetül jó volt találkozni rég nem látott versenyzőkkel, barátokkal. Fölidézhettük a régi FÉSZEK-versenyeket is, amelyek Gábor kiváló szervező munkája révén éveken keresztül sikeresek és népszerűek voltak. Köszönjük a FÉSZEK Klubnak, hogy a helyszínt biztosította számunkra.

Gabos úr nem jön, nem megy, ő itt van.

A díjazottak:
1. Zöld Ferenc−Mráz Máté
2. Homonnay Géza−Kerekes Tamás
3. Vinkler László−Gerő István
Legjobb vegyes pár: Jalsovszky Janka−Szilágyi László
Legjobb női pár: Welker Jácint−Topolyi Magdolna