Kezdőoldal

„ACT I, SCENE I
Elsinore. A platform before the castle.”
(Shakespeare: The Tragedy of Hamlet, Prince of Denmark)

„My way is to begin with the beginning, szokásom a kezdetén kezdeni – mondta Lord Byron, és ő csak tudta, mi illik, ha előkelő angolokról van szó...” Szerb Antal a nagy angol költő Don Juanjából vett idézettel kezdi A Pendragon-legendát, és követi a módszert. Hát nekünk sincs okunk másként cselekedni, még ha 34 évet kell is visszamenni az időben.

(Főszerkesztői beismerő vallomás következik, mielőtt még Csárli nagyon belemelegedne. A helyzet az, hogy a MaradjOtthon Bajnokságról hetenként jelentkező sorozatunkba kitaláltuk, hogy mutatkozzanak be a csapatok, hogy álltak össze, milyen az online bridzs karantén idején, ilyenek. Kicsit későn jött az ötlet és ment ki a felhívás, ezért azt gondoltam, hogy dedikáltan felkérem Csárlit, mutassa be a Korona Kupában döntős Elsinore csapatát egyrészt, hogy tutira meglegyen egy, mire kész az első cikk konkrétan a versenyről szóló része, másrészt, hogy a többi csékának kedvcsinálóan míves írás szülessen, hogy azt mondják „ilyet én is akarok a csapatomról”, harmadrészt pedig a részben külföldiekkel felálló Elsinore amúgy is izgalmasnak tűnt. Csárli viszont túllőtt a célon, olyan írást küldött, amit önálló cikként vagyunk kénytelenek, de korántsem kelletlenek, közölni. Íme! Különben aggodalmunk alaptalannak bizonyult, gyorsan elkezdtek jönni a frappáns és eredeti bemutatkozások, a továbbiakat is várja a bajnokságról tudósító Nagyiván Gábor a nagyivangKUKACgmailPONTcom címre – a szerk.)

Szóval minden úgy kezdődött, hogy1986-ban egy keddi napon a Magyar Könyvkiadók Egyesülésének Vörösmarty téri irodájában ültem az azóta lebontott irodaház – „Elizélt palota”, ORI-székház – tizedik emeletén. Kora délután bekopogott egy törékeny, szőke lány. Úgy 25 éves lehetett, valamilyen Éva volt a neve, és azt mondta, azért keresett meg engem, mert Ottlik Gézával szeretne találkozni. Elmesélte, hogy egy varsói könyvkiadónak dolgozik, regényeket is fordít lengyelre, nemrégiben például egy Sorstalanság című könyvvel is próbálkozott, és most azért jött, hogy a kiadójának keressen fordításra és megjelentetésre kortárs magyar könyveket.
– Ottlikkal különösen fontos volna találkozni, és a Magvetőben valaki azt mondta, ön ismeri őt, valószínűleg össze tud hozni vele.
Akkor végre megkérdeztem:
– Na, de hogy került Varsóba?
– Ott születtem.
– Lengyel apától és magyar anyától?
– Nem, a szüleim lengyelek.

Ez volt az első meglepetés. S ebben a pillanatba rájöttem, hogy beszédének az a kis stichje, hogy mintha egy oktávval magasabban intonálna, mint a pesti nők szoktak, abból ered, hogy nem magyar az anyanyelve (apanyelve, ahogy a lengyelek mondják).

S gyorsan kiderült, hogy pofonegyszerű a története. Tizenhét éves gimnazistaként kezébe került lengyelül az Iszony című Németh László-regény. Annyira megfogta Kárász Nelli története, hogy úgy döntött, eredetiben is olvasnia kell. A varsói Magyar Kulturális Intézetben elkezdett magyarul tanulni, aztán az egyetemre is angol–magyar szakra jelentkezett. Igaz, a felvételin majdnem rosszul járt a történetével. A felvételiztető professzor Németh László-szakértő volt, és azt hitte, be akar vágódni nála azzal, hogy az Iszonyt emlegeti…

Tudvalevő, hogy Ottlikot csak a kora délutáni órákban szabadott fölhívni, de most akkor sem vette föl a telefont. Közben gyorsan repült az idő, már majdnem öt óra volt, amikor az órámra néztem. Kapkodva szedtem össze a cuccaimat, és kértem, ha úgyis itt van még néhány napig, akkor folytassuk másnap, mert nekem most rohannom kell a Népstadionba. Ha akar, jöhet velem, érdemes megnézni a stadiont, bár nem futballozni fogok ott, hanem bridzsezni.

Nagyon is érdekelte a dolog, és amikor odaértünk, jött a második meglepetés. Egyáltalán nem nézett körül az épületben, hanem leült mögém nézni a sajtóteremben, ahogy a Szeleczky csapat tagjaként Topolyi Magdolnával játszottunk az I/b osztályú bajnokságban. (Fogadok, hogy Magdi nem emlékszik, hogy ilyen is volt! Én is csak onnan tudom, hogy most megnéztem a Bridzséletben. S biztosan nem tévedés, hiszen akkor éppen én voltam a szerkesztő…)

Csendben figyelt, aztán a harmadik-negyedik játszma után megdicsért, hogy jó tempóban aduztam. A furcsa az volt, hogy mintha hirtelen elfelejtette volna a nyelvünket. Angolul fejezte be a mondatot.

És ez azóta is így van. Szinte tökéletesen megtanult magyarul, és még most is alig hibázik, pedig úgy húsz éve leginkább csak velem gyakorolja.

De sosem bridzsezett azelőtt magyarokkal. S barátaim, ha hiszitek, ha nem, a mi nyelvünk érthetetlen azoknak, akik nem bridzsezők! Vagy négyszáz tételes angol–magyar szószedetet írtam össze Ewa Miszewskának, amikor szóba került, hogy írhatna tudósításokat a lengyel versenyekről.

Ja, igen, a lányt Ewa Miszewskának hívták, azóta már sokszoros lengyel bajnok lett, legutóbb 2014-ben nyerte meg a női páros bajnokságot Danuta Kazmuchával. Előző évben meg a nyílt pároson voltak ezüstérmesek együtt. A vegyes páros bajnokságot megnyerte Dominik Filipowiczcal, Apolinary Kowalskival, Krzysztof Kujawával és a fiatal Cezary Balickival is. A 2004-es isztambuli olimpián ötödik lett a lengyel női válogatottal, volt Eb-ötödik is.
Összefutottunk több nemzetközi versenyen, 2003-ban Pulában az utolsó fordulóban az ő lengyel menőkből álló csapatával küzdöttünk meg az első helyért. Nálunk Hegedüs Orsolya játszott Hajdu Péterrel, a partnerem Kemény György volt. (Először a „mi négyesünk”-et akartam írni, de igazából öten voltunk. A most a MaradjOtthon Kupán a GAMAX ellen viszonylag szoros meccset játszó csapat tagja, Kemény Márk akkor Hegedüs Orsi hasában küzdötte végig a versenyt, három hónappal később született.) A meccset elvesztettük, így Ewa bajnok lett, mi pedig bronzérmesek. (Ewa Miszewska)

Egyszer aztán Győrben játszottunk együtt a Szent László Kupán. Nem rajta múlt, hogy csak a legjobb vegyes páros díja jutott nekünk a tizedik helyen.

Azóta időnként játszottunk a BBO-n, és amikor a Magyar Klub nagy versenyeket rendezett, lengyel válogatott játékosokat is hozott a csapatunkba. Most jelenlegi partnerével, a bútorgyáros Jacek Dmowskival szívesen társult hozzánk, és az ő jó játékuk kellett, hogy a Korona Kupában döntőbe jussunk.

Ott aztán nem volt esélyünk, szinte hibátlanul játszott ellenünk a P-T csapat.

Most már gyorsan végzünk, bár volna itt másik érdekes történet is. S annak is köze van Pulához. Mert ott ismerkedett meg Els Toutenel és Szentandrási Gergely. Most meg már hathetes Maurice fiuk mellől ülnek le velem szembe a virtuális bridzsasztalhoz. Ezért is kértük azt a kiváltságot, hogy Gergő haromkaro nickje mögött bármelyikük játszhasson. Igaz, eddig Elsnek nem sikerült beülnie.

Mindenesetre a csapat neve rá emlékeztet. A Shakespeare Hamletjéből a világon mindenütt ismert, dán történelmi várost, Helsingört hívják angolul Elsinore-nak. Szép kirándulást tettünk arrafelé, amikor Koppenhágában volt az ifjúsági bridzs Európa-bajnokság (1974).

És akkor két játszma a selejtezőből, amelyek nélkül nem lettünk volna csoportelsők. Az olvasó eldöntheti, hogy megérdemeltük-e a megszerzett pontokat.

A mi asztalunknál az ellenfél simán leállt 4 kőrben, de a lengyelek bemondták a kőr szlemet. Aki megnézi a lapokat, látja, hogy Észak–Dél vonalnak mindkét nemes színben nyolc lapja van, mégis a 6 pikk a jelen kiosztásban terített felvétel, a 6 kőr meg elbukhatott volna. Igen ám, de amikor Ewaék megtalálták a kőr találkozást, már nem kerestek másik adut.

A treff kezdés után Jacek Dmowski megszámolt négy kőr, négy pikk, egy káró és egy treff ütést. A teljesítéshez két kárót kell lopnia. Csakhogy Dél kőrjei nem elég magasak, az ellenfél simán elé- vagy felüllophat a kilencessel vagy a tízessel. (Éppen ezért volna jobb a pikk adu, mert akkor magasan lehetne lopni kárót Délen vagy treffet Északon.)

A felvevő jól látta, hogy az az esélye, ha annak, aki három kárót tart, csak két adut osztottak. De nem lehet rögtön kétszer aduzni, mert akkor a kárót ütő ellenjátékos harmadszor is kőrt hívhat a második lopás megakadályozására. Ezért aduzás előtt káró ász, kárót játszott. Aki a Next gomb nyomogatásával idáig jut, látja, hogy Dél tervébe hiba csúszott, mert Keletnek nem három, hanem csak két kárója volt, így Nyugat a második káró ütés után egyszerűen buktathatott volna: ha még egy kárót hív, partnere lop a kilencessel. Ne is gondoljunk rá!

Mondhatnánk, hogy Dmowski védekezésképpen kiengedhette volna az első kárót. Most Nyugat nem tud kárót lopni, az adu hívást Északon lehet ütni, káró ász, aduval asztalra, erre elmegy Kelet maradék kőrje, káró lopás, pikk bubi, káró lopás, treff lopás, terítés.

Aha, de az első kárót megütő Nyugatnak nem kötelessége adut hívni! Ha treffet játszik ki, elvesz egy átmenetet, és elbuktatja a felvevőt. Jaj, ez azt jelenti, hogy Nyugat a káró ász, káró hívásra ütésbe kerülve, treff hívással is buktathatott volna…

A másik játszmában nagyon okos akartam lenni, de nem biztos, hogy sikerült. Ez volt a lapom Északon:

Nyugat passzolt, és automatikus 4 kőr licitem volt, nem?

Csakhogy láttam, hogy az előző körben tőlem balra 2 pikket licitáltak. Ez azt jelenti, ha a partnerének pikkje van, 2-es magasságon játszana, ha kőrje, akkor magasabb felvétel a cél. Biztos voltam benne, hogy Nyugat kontrázni fogja a 4 kőrt, a 4 treff viszont kontra nélkül megy majd.

Úgyhogy passzoltam. Ez volt a kiosztás:

Igazam volt, a 4 kőrt kontrázva játszottam volna, a 4 treffben meg simán buktunk egyet. A másik asztalon Nyugat kontrázta a 4 kőrt, Dél végül kontrázott 5 treffben bukott kettőt, 6 IMP-t írtunk rajta.

Csakhogy a 4 kőr sem bukott volna egynél többet. A kontra csak 50 pontot – 1 IMP-t – hozott volna az ellenfélnek.

És biztos, hogy Kelet káróval kezd? Ha véletlenül pikket játszik ki, még szür is lehet a 4 kőrben, és adu indulásra is teljesül a gém.