Az idei Nemzetközi Budapest Bridzsfesztivál csapatversenyének utolsó mérkőzését az 5-ös asztalon játszottuk, tehát semmi reményünk nem volt az igazán jó szereplésre. Azonban ellenfelünk egy nagyon erős török _házas_pár volt, ezért aztán mindannyian amolyan presztízsmérkőzésnek tekintettük az összecsapást.
Általános mansban Dél helyén osztóként az alábbi lapokat kaptam:
Mansban akár ötös színnel is el szoktunk indulni gyenge kettessel. Hányszor halottam már azt a felvilágosítást erre, hogy „ötös-hatos szín”! Ha ez igaz lenne, akkor a lapommal 3 pikkel kellene indulni, ami persze azt eredményezné, hogy a partner sosem tudná, mikor emeljen gémre és mikor nem. A másik hasonlóan idegesítő kifejezés az hogy „harmadik/ötödik”, ráadásul akik ezt mondják, azok jórészt nem is ezt játsszák, ha tényleg e szerint indulnának, akkor ötös vagy hosszabb színből az ötödik legnagyobb kártyájukkal kezdenének, négyből vagy háromból a harmadikkal, dublóból a naggyal. A módszer leginkább az ötös és hatos színek megkülönböztetését nehezíti a partner számára, de van egyéb hibája is. Vannak, akik a sokkal olvashatóbb „páratlanból a legkisebb, párosból felülről a harmadik” szabályt alkalmazzák, és ezt nevezik tévedésből harmadik/ötödiknek.
Egy szó mint száz 2 pikkel indultam, két passz után a török hölgy kontrázott, majd partnere Lebensohl 2 szanjára 3 káróval jelezte, hogy nagyon erős lapja van. Tőlem balra 3 szan, három passz, kezdés a kőr hármas.
A felvevő kicsit kért az asztalról, és én, bevallom, lusta voltam kiszámítani, hogy a nyolcasom elég nagy-e ahhoz, hogy szerepet kapjon a játékban. Pedig aranyszabály, hogy szanjáték ellen az első ütésben értéktelen kis lapokból lapszámjelzéssel segítsük a partnert, persze csak ha a kérésnek nyilvánvalóan nincs értelme. A kőr tízes ütött, én meg azon kezdtem el gondolkozni, miért is nem jeleztem inkább a dublómat _mi ezt kicsi-naggyal tesszük_, milyen ütőértéke lehet itt a nyolcasnak.
Egy kis lapnak.
Egy törpének. Hoppá!
Azonnal SMS-t kell küldenem Tudornak, ha valaki, hát ő biztosan tudja a választ a kérdésemre. Tüsszentést imitálva elfordultam az asztaltól, és a telefonomat kezdtem babrálni.
– Hapci! – szólt rám kedvesen az éppen arra elsiető teremvezető.
– Nem, Tudort kerestem – szaladt ki a számon, és a hajam tövéig elpirultam.
Szerencsére már messze járt. Zavartalanul elolvashattam az üzenetemre írt választ: „KQ93”.
Ez rövid volt, és érthető. Tudor nyilván karakterenként fizette az SMS-eket.
Eközben partnerem, akit színe alapján _Zöld Ferenc_ még csak-csak, de termete miatt még tiszteletbeli törpének sem lehetett tekinteni, továbbra is a felvétel elbuktatásán fáradozott. Ez volt a teljes kiosztás:
Ferenc nem indult el a színemmel, mert kiszámolta, hogy nem lehet annyi pontom, hogy felmagasítsuk, és le is hívjuk a pikkeket. Inkább a saját színét választotta, ráadásul amikor a felvevő a második ütésben kis pikket hívott a szingli király felé, kihagyta az ütést. A pikk magasításhoz szükséges átmenetek hiányában a felvevő most a treff tízessel próbálkozott, ütött a király, kilőttük az asztal kőr ászát, és a treff ász beütés után pikk hívással és a kőrökkel buktattunk. Persze büszkén elmagyaráztam mindenkinek, hogy miért is tettem be azt a fontos kőr nyolcast.
Post mortem.
A napokban email érkezett Tudortól.
„Kedves Syl!
Tegnap meglátogatott minket Hófehérke és a királyfi, sőt magukkal hozták tündéraranyos féléves kisfiukat is. Persze hamar elkezdtünk bridzsezni, és rögtön az első partinál eszembe jutottál a kőr nyolcasoddal.
Hófehérke Nyugaton ült, szemben vele élete párja, a királyfi ölében a trónörökös. Utóbbi szamócalekvárt majszolt, és a ragacsos kezét nagyjából két percenként beletörölte a Délen ülő Kuka sapkájába, amin a negyedik játékos, Vidor kiválóan szórakozott.
A licit és az indító kijátszás ugyanaz volt, mint nálatok Budapesten. Hófehérke, miközben a játéktervet szőtte, a szeme sarkából észlelte, hogy Kuka sapkája ismét veszélybe került.
– Kérem a fiút! – szólt át a párjának, amire a királyfi reflexszerűen kijátszotta a kőr bubit.
Persze rögtön kiderült a félreértés, és a törpék jóindulatúan felajánlották Hófehérkének, hogy kicserélje a kőr bubit a kisfiúra, akarom mondani a kőr négyesre, és hogy ölébe vegye a trónörököst. A felvevő azonban ragaszkodott a saját maga által értelmezett versenyszabályokhoz.
– Ami tapad, az ragad! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, és lopva Kuka sapkájára pillantott.
Szegény Kuka. A kőr nyolcas hősies bevetésével elbuktathatta volna a partit, ha nincs a fenti intermezzo. Így azonban az ellenjátékosok tehetetlenek voltak. Hiába hagyta ki Vidor a pikket, Hófehérke szépen kikergette a treff figurákat, az ellenjátékosok nem tudtak mást hazavinni, mint egy kőrt, egy pikket és két treffet.
– Ez a Hófehérke mindig kitalál valamit! – fakadt ki Kuka, és dühösen a sarokba vágta szamócalekvártól ragacsos sapkáját.
A mielőbbi viszontlátásig, szeretettel:
T”
