Elsőként köszönöm nektek, a magyar bridzstársadalomnak, orvosaimnak és Istenemnek, hogy 48. névnapomon újra tudtam bridzscikket írni. Bő 16 hónappal a 2015 decemberi, Istennek, az orvosoknak és nektek hála, végül nem végzetes sztrókom után (melyet életformám alapozott meg, és köszönöm, hogy nem vetettetek meg azért, hogy ezáltal nem tudtam országunkat tavaly júniusában, nekem duplán hazai, azaz a Fradi-pályán, sem játékosként, sem félig felépülve esetleg edzőként – utóbbi újfent az én bűnöm – kivezetni az idei Bermuda-kupára, elvettem magam és sokak álmát: országunk csapatának első szereplését a világbajnokságon) itt vagyok.
