HUEN

Kezdőoldal

Talyigás András
2014. március 6.

Darvas 110 – A külföldön szakíró II.

Darvas Róbert a Bridge Magazin Deutschlandban 1952 őszén megjelent nagygábliról szóló fejtegetésének második része következik (az első itt található). A fordító továbbra is Talyigás András, az El(s)ő Olvasó (EO) ismét Szilágyi László, aki ezúttal a négyből három partihoz is fűz technikai csemegét tartalmazó kommentárt. A csatolmányból letölthető a cikk eredeti, német nyelvű változata.
Talyigás András
2014. február 5.

Darvas 110 – A külföldön szakíró

Darvas Róbert különleges helyzetbe került 1947 után. Könyve külföldi sikere alapján pályája csúcsára jutott. Itthon viszont szinte mindent elveszített: nimbuszt, megjelenési lehetőséget, kapcsolatokat. És ő nem rendelkezett másik identitással, mint korábbi szerkesztő társai, Ferenczy György és Ottlik Géza, akik két területen is kivételes tehetséggel rendelkeztek. Darvas bridzsszakmája foglyává vált.          
Talyigás Péter
2013. december 26.

Darvas 110 – Tündéri történetek

Idén a 110 éve született Darvas Róbert előtt tiszteleg a Bridzsélet történelmi rovata. Most a világhírt hozó könyvéről esik szó: történeti kutatás eredményeivel egybekötött, erősen szubjektív recenzió következik. Hogyan keletkeztek és alakultak át az évek alatt a Right Through The Pack meséi?


Kuttner György
2013. október 6.

Darvas 110 – Darvas Róbert másik élete

Máris nagy nyeresége a magyar bridzsnek Négyesi Gyuri sportág váltása. A korábbi sakkozó, neves sakktörténész, tapasztalatait, kapcsolatait, új forrásokat bocsátott rendelkezésünkre a Darvas-életmű kutatásához, és ezek különleges eredményeket hoztak. Beszélgetésünket is váratlan bejelentéssel indítja. – Tisztában vagyok Darvas Róbert bridzsezői munkásságával, de nyilvánvaló, hogy ő sakkozóként született és halt meg.  
Argay Gyula
2013. július 16.

Darvas 110 - Darvas Róbert bridzséletrajza

Ma 110 éve született Darvas Róbert. A Right Through the Pack (A pakli szemével) című könyvét Angliában a napokban is kiadják újra – ki tudja, hányadszor. A sikeres játékosra, bridzsfeladvány-szerzőre és -megoldóra, versenyrendezőre, bridzsszakíróra szakmai életrajzával emlékezünk.
 
 
 
 
 
 
Csepeli Miklós
2013. július 8.

Darvas 110 - A kártyák mesélnek: Darvas Róbert élete

1903. július 16-án, felvidéki földbirtokos családban jött világra harmadik gyermekként Deutsch Róbert. Apja Deutsch Antal, anyja Freyer Etelka. A fiú vezetéknevét, a kor névmagyarosítási divatjának szellemében hároméves korában Darvasra változtatták. Darvas Róbert ifjúkorát, iskoláit homály fedi. Trianon után szülőföldjét Csehszlovákiához csatolták, ő Budapestre költözött. Hogy mivel foglalkozott a 20-as években, azt csak találgatni tudjuk, azonban az valószínű, hogy elmerült a kávéházak, szalonok varázslatos világában, s így a kártya és a sakk játszhatta a főszerepet életében.
Kuttner György
2013. május 11.

Még egyszer a Ferenczy-coup-ról

Történelmi rovatunk 2011 novemberében mutatta be a jeles bajnokunkhoz, Ferenczy Györgyhöz köthető bridzstechnikai megoldást. Azóta várjuk az olvasói leveleket a gyakorlati megvalósításokkal. Szerencsére az eljárás jól terjed a világban és működik a postaszolgálat is.              
Kuttner György
2012. augusztus 14.

Az első magyar bridzstankönyv

Örömmel mutatjuk be a szerzője, dr. Kismartony Henrik János szerint az első magyar nyelvű bridzstankönyvet, amelyre versenyzőtársunk, Gráf Gabi hívta fel figyelmünket. Az ereklye tulajdonosa a szerző unokája, Kismartony Katalin.
 
 
 
 
Csepeli Miklós
2012. július 24.

Lightner-kontra

A Theodore Lightnerről elnevezett hívásirányító kontra az indítókijátszót szokatlan kártya kihívására sarkallja, abban a reményben, hogy ez az egyetlen buktatási esély. A fegyver veszélyes, időnként visszafele is elsül. A partnernek észnél kell lennie, mert nem mindig egyértelmű, hogy mit is szeretne a kontrázó. Kérheti az asztal első vagy második színében az indulást, de tilthatja az ellenvonal által licitált színekben való támadást is. Ha a lightnerező korábban kontrázott egy mesterséges színt vagy egy kulcslicitet, a felvétel kontrája már más színű lapot szeretne látni az asztalon.
 
 
 

Kuttner György
2012. június 21.

Vb 1937, Budapest (VI. 20.) – Culbertson jött, játszott és…?

Amikor a nemzetközi bridzsszövetség elhatározta, hogy az idei versenyt világbajnoksággá szélesíti és Culbertson részvételével Pesten rendezi, a mi örökké kétkedő közönségünk ezt a hírt nem hitte el. Most, hogy a nagy bridzsháború lassan befejeződik, hadd mondjuk el, milyen fogadásokat kötöttek Pesten: 1.      Culbertson nem létezik, és könyveit Pesten írják (odds 4:1) 2.      Nem jön Pestre (odds 4:1) 3.      Ha jön, se játszik (odds 3:1) 4.      Gyenge bridzsező (odds 2:1) 5.      Legfeljebb hat nemzet indul (odds 1,5:1) 6.      Nálunk senkit sem érdekel az egész (odds 1,4:1)