HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2010. december 27.

Hogy is volt? – A Fészek: Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek, Komédiások

1901-ben fiatal művészek társasága klubot alapított, és a címben említett csoportok kezdőbetűiből született a név. Az adományok segítették az építkezést, de a fenntartási költségeket a tagdíjak nem fedezték, így a pártoló tagok segítsége és a kártyatermek bevételei tartották életben a klubot. Elsősorban a baccaratasztalok hozták a bevételt, a 19. század vége óta ez volt a legnépszerűbb hazárdjáték Európa patinás kaszinóiban, de a 30-as évektől a bridzs is egyre nagyobb szerepet kapott a klub életében. Nagy lendületet adott a játék térhódításának, hogy 1934-ben az Európa-bajnokságon a magyar színeket képviselő Fészek csapat győzött.
Koltai Gábor
2010. december 14.

Hogy is volt? – A treff 9-es

Fényképeim, emléktárgyaim sajnos nincsenek a múltból, de a negyven évvel ezelőtti partik közül néhányra még emlékszem. Pályafutásunk alatt mindannyian rengeteg marhaságot csináltunk már, de persze a sajátjaink sokkal inkább a feledésbe merülnek…
Kovács Gergely
2010. december 9.

Nyereményjáték (IV.) – eredményhirdetés, megfejtés

Rekordszámú, 28 helyes megfejtés érkezett nyereményjátékunk utolsó fordulójában, közülük ezúttal is a leggyorsabb helyes megfejtő nyeri Homonnay Géza A magyar bridzs krónikája című kötetét.    
Kovács Gergely
2010. december 2.

Nyereményjáték (III.) – eredményhirdetés, megfejtés

Nyereményjátékunk harmadik fordulójában bridzstörténeti kérdést tettünk föl. Melyik ezidáig az egyetlen olyan budapesti csapat, amelyik nem első osztályú csapatként Magyar Kupát nyert? Mikor történt ez, és mi volt a csapat összeállítása?
Kuttner György
2010. december 1.

Hogy is volt? – Az idő vasfoga

Milyen jó, hogy Csepeli Miki rovatot indít! És megjelent Homonnay Géza könyve is, benne sok fotóval, köztük a Fesztivál-fotó Belladonnáékkal, melynek centrumában ott áll Koltai Gábor, aki éppen nem kapkod.   

Életem legnagyobb versenye volt… Két Nagyszálló kellett a lebonyolításhoz a Szigeten, 574 versenyző…

Csapatom pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Úgy lett 6., hogy csak külföldiek előzték meg, köztük két olasz válogatott csapat. És a győztes magyarok.

Kovács Gergely
2010. november 26.

Nyereményjáték (II.) – új megfejtés és eredményhirdetés!

Bridzstörténeti nyereményjátékunk második fordulójában is sok megfejtés érkezett, ezek között volt néhány, amelyik teljes vagy közel teljes és persze jó választ adott a feladványra. A megfejtők közül a leggyorsabb nyerte Homonnay Géza A magyar bridzs krónikája című könyvét. Frissítve, új győztes!
Csepeli Miklós
2010. november 22.

Kedves Olvasó! – új rovat indul: Hogy is volt?

Fogalmam sincs miként kerültem ebbe a helyzetbe: rovatot indítok.

Talán a sok biztatás miatt: Te ott voltál! Ismered… Te meg tudod írni… Érdekes lenne… Aztán Homonnay Géza könyve is… De még inkább, ahogy beszél róla… És Kuttner Gyuri, aki ebben a kérdésben legalább olyan erőszakos, mint a licitvezetésben. Meg aztán az új főszerkesztő, Gergő, aki szerint ez jó lenne a lapba.
Kalmár Zoltán
2010. november 19.

Egy asztalnál a világbajnokokkal – írás egy kép alá

Az 1983. januárjában tartott Budapest Nemzetközi Bridzs Fesztivál (IBBF) nagy eseménye volt, hogy népes olasz kíséretnek tagja volt a Giorgio Belladonna– Benito Garozzo pár. Itt, nálunk jelentették be, hogy újra elindulnak az olasz csapat színeiben a világbajnoki címért.


Kovács Gergely
2010. november 18.

Nyereményjáték (I.) – megfejtés, eredményhirdetés

Hogy ki szerepel a világbajnok Giorgio Belladonna és Benito Garozzo pár mellett még a fotón? Jó kérdés…
 
Mi alapos kutatómunka után öt magyar játékosról állítjuk biztosan, hogy ott van a fényképen: Fodor Tamás, Gulcsik Gábor, Kalmár Zoltán, Koltai Gábor, Komjáthy András. A nyereményjátékra rengeteg tipp érkezett, az összes nevet legjobb tudásunk szerint ellenőriztük.
 
Kovács Gergely
2010. november 13.

Jön, jön, jön: nyereményjáték! – A magyar bridzs krónikája

A Bridzsélet négyfordulós kvízjátékot ír ki Homonnay Géza A magyar bridzs krónikája című, frissen megjelent könyvéhez kapcsolódóan.


Mostantól négy héten át hétfőnként délelőtt 10-kor felteszünk egy kérdést a könyvhöz kapcsolódóan.


A leggyorsabb, illetve legteljesebb választ adó játékos minden fordulóban egy könyvet nyer. A sorozat végén a legaktívabb, legjobb, de könyvet egyszer sem nyerő olvasó kapja az ötödik példányt, amolyan karácsonyi ajándékként.


A megfejtéseket majd csütörtökönként délig várjuk a főszerkesztő e-mail címére (gerikova@yahoo.com). Az eredményhirdetés, azaz a szabad a gazda után szabad a vásár a kommentek között: kezdődhet a múltidézés, a sztorizás, az ifjabbak tátott szájjal ámulása!

Ha pedig tutira szeretnél menni, a 400 oldalas keményborítású könyvet karácsonyig 2500 Ft-os kedvezményes áron meg is rendelheted itt.