HUEN

Kezdőoldal

Boóc András
2012. augusztus 19.

Loiben, 2012

A megszokottnál kevesebb résztvevővel (69 csapat, 146 pár) zajlott le a 44. loibeni bridzsverseny, az eredmények az osztrák szövetség honlapján megtalálhatók.        
Csipka Szilvia
2012. augusztus 16.

Olimpia női szemmel (4–5. nap) – Fiatalos finisek

Több mint a fele a körmérkőzéses szakasznak a hátunk mögött van. Délelőtti kezdés a dánok ellen, minden rosszul indul. Hosszasan csak az ellenfél ír, igaz, kis pontokat, de pontokat. Nálunk mindössze egy helyen árválkodik pont, nézni is rossz. Aztán még kettő, de rögtön utána 12 az ellenfélnek. Ne is firtassuk, hogyan és miképp. Aztán…
Csipka Szilvia
2012. augusztus 13.

Olimpia női szemmel (2–3. nap) – Vezetünk!

Korábban említettem, hogy rendkívül jól szervezett az olimpia azzal a kis kiegészítéssel, hogy olyan franciás… Első nap jó korán beültem a vugraphba, (mert látogatóként semmilyen formában nem lehet bemenni a terembe), még csak szervezték a közvetítést. Asztal, székek, mikrofonok a helyükön, szállingóznak a kommentátorok, majd berobog egy „fontos ember”, és közli, ez az asztal itt, a színpad elején nem maradhat, tűzvédelmi előírások miatt. Mindenki néz körbe tanácstalanul, akkor most hová tegyük?
Csipka Szilvia
2012. augusztus 12.

Olimpia női szemmel (1. nap) – Kettőből kettő

Mindig jó részt venni bridzs Eb-n vagy bridzsolimpián, de kívülállóként fájdalmas úgy nézni az eseményeket, hogy csak egy magyar csapat küzd, hiszen sem a nyílt, s ami nekem a fájóbb, a női kategóriában sem vagyunk jelen… Kis jóvátétel lenne, ha a szeniorok valami meglepetéssel kápráztatnának el minket – az első napon hozott két győzelem mindenesetre jó alap ehhez.  
Kuttner György
2012. június 29.

A bridzs barátai – Klubcsapatverseny

Budapest lassan a bridzsklubok városa lesz. Számuk folyamatosan növekszik, a fővárosban és környékén a harminchoz közelít. Egyes játszóhelyeken a szokásos villámpárosok mezőnye gyakran nagyobb a hivatalos versenyekéinél. Így aztán nem lehetett csodálkozni a rendező visszafogottságán az első klubcsapatverseny meghirdetésekor: félt, hogy nem tud helyet adni a nagyszámú jelentkezőnek.
Hoffman Tamás
2012. május 18.

Ifi szemmel a Kovács Zoltán-emlékversenyről

Már megírtuk, hogy a hétvégi Kovács Zoltán-emlékversenyt hogyan látta az idősebb generáció, most halljuk a mezőny másik felét kitevő ifik hangját. Két szerző, két parti – egy (jól sikerült) verseny.            
Koltai Gábor
2012. május 15.

Kovács Zoltán-emlékverseny

Több szempontból is rendhagyó lett a Kovács Zoltán-emlékverseny. Célja az volt, hogy a fiatal bridzsezőknek nyújtson olyan lehetőséget, hogy rutinos párokkal csapatot alkotva, rutinos ellenfelek ellen játszhassanak végig egy versenyt. Ehhez az „összegyűjtött” 15 ifi pár mellé 15 felnőttpárt hívtak meg a rendezők – zömében Zoli volt csapattársait és tanítványait, tehát kis híján a teljes magyar élmezőnyt. A két nemzedék „szövetségi kapitányaként” Csepeli Miklósra és Hoffmann Tamásra hárult a csapatok összeállításának gondja.
Fekete István
2012. április 9.

(M)ilyen a bridzs! – 41. Vidékbajnokság

Bridzsben a leglehetetlenebb helyzetek is előfordulhatnak, erre láthattunk példát az idei Vidékbajnokság egyik partijában Győrben.      
Hoffman Tamás
2012. március 30.

A szomorú király esete a Kibic Klubban

Az alábbi parti a Kibic klubban esett meg most vasárnap, itt is szeretném megköszönni Szetei Zsoltnak a jó szervezést és a remek hangulatot, Magyar Ádámnak pedig az osztógép megfelelő beállítását a most következő jó kis partihoz.      
Bozzai Bence
2012. március 28.

Apa csak egy van – 4 ász párosverseny

Az idei 4 ász párosversenyen volt szerencsém azzal a játékossal játszani, aki bevezetett a bridzs rejtelmeibe. Ő volt, aki megtanította az alapokat, ő volt, aki végtelen türelemmel viselte még azt is, amikor lepasszoltam egy felüllicitet vagy amikor 24 ponttal és hatos pikkel elindultam 2 pikkel, mert elfelejtettem, hogy az gyenge és van a világon abszolút forsz.