HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely
2011. december 30.

Egy csinos hölgy, két figyelő szempár - eredményhirdetés

A Bridzsélet fotókvízzel búcsúztatja az óesztendőt. Ehhez a képhez a XX. század egyik legismertebb magyar drámaírója köthető, az ő nevét várjuk a gerikova@yahoo.com címre. A különleges tárgydíjban, amelyet korábban a 60-as évek bridzsversenyein lehetett megnyerni, az a sikeres rejtvényfejtőnk részesül, aki a fénykép bridzses vonatkozásait (a három alak neve, legnagyobb eredményeik, partnereik, a verseny időpontja, helyszíne stb.) is megírja. Jó játékot és boldog új évet kívánunk! Frissítés: megfejtés, eredményhirdetés!
Koltai Gábor
2011. december 28.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (XI.): Bari István és a „testőre”

Sorozatunk végén kalandozzunk el vidékre is egy kicsit. A nosztalgiázás során felidézett korban (hatvanas-hetvenes évek) nemcsak a fővárosban pezsgett az élet a bridzsasztaloknál. A vidéki bridzsezők között is számos olyan játékos volt, akik hozzáállásukkal és játéktudásukkal is kiemelkedtek. Komoly szerepet játszottak országos viszonylatban, és nagyszerű versenyeket rendeztek a szűkebb hazájukban. (A képen a Bari házaspár vesz át díjat)
Kovács Gergely
2011. december 18.

Nyolcvanéves a „Bridzsélet”

1931 decemberében jelent meg az első magyar bridzsperiodika, a Bridge Ujság. Mai, internetes utóda, a Bridzsélet egyebek mellett az első szám teljes fakszimiléjével emlékezik a nyolcvan évvel ezelőtti eseményre.  A 18 kép egy tömörített fájlban tölthető le innen.              
Koltai Gábor
2011. december 1.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (X.): Kaufmann István

Régen nem jelentkeztünk újabb mesével, de nem ok nélkül. Szerettünk volna még néhány olyan, akkoriban köztiszteletben álló társunkról megemlékezni, akikkel fiatalabb korunkban volt szerencsénk összekerülni, de már nincsenek köztünk. Sajnos nem találtunk ehhez „anyagot” a szóba jöhető számos játékosnak egy-egy emlékezetes partiját keresve, ezért lassan be kell fejeznünk a mesélést. (A képen Kaufmann és a fiatalok a brightoni Eb-n 1975-ben. Balról: Kaufmann István, Nikolits Tamás, Gabos Gábor, Kovács Zoltán, dr. Faragó András csk., Dumbovich Miklós és Linczmayer Lajos.)
Kuttner György
2011. november 20.

Magyar találmányok – A Ferenczy-coup

Bridzstörténeti rovatunk cikkeiből már tudhatja a kedves olvasó, hogy az 1930-as évek az aranykort jelentik a magyar bridzsben. A játék megváltozott szabályainak és a culbertsoni játékrendszernek gyors átvétele párosult a magyar kártyatehetséggel, „e nemzeti áldással” (Kenedi Sándor) és bridzsezőink hamar az európai élmezőnybe kerültek. Ugyanakkor ez az időszak a feltalálások kora is; lássuk a Ferenczy-coup-t!  
Csepeli Miklós
2011. november 14.

Hogy is volt? – Pianoforte: Ferenczy György emlékére

Ha egy vetélkedőn az a kérdés merülne fel, hogy mi a kapcsolat a zongoraművészeten kívül Liszt Ferenc, Thomán István, Ferenczy György, Keéri Szántó Imre, Kadosa Pál, Bächer Mihály, Zempléni Kornél és Gabos Gábor között, valószínűleg senki nem tudná a választ. Ha mégis megoldaná valaki a feladatot, akkor a pótkérdésen már biztosan elcsúszna: „Hogy kerül a képbe Liszt?” Ő annyiban lóg ki a sorból, hogy a bridzs ősének tekinthető whist szenvedélyes híve volt.   
Czímer Csaba
2011. november 4.

A magyar treff – ötvenéves a „válogatott rendszer”

Ötvenéves az a licitrendszer, amely a II. világháború után újraéledő magyar versenybridzsre a legnagyobb hatással volt. Ekkor „ahány csapat, annyi rendszer” állapotok uralkodtak a hazai versenyeken, viszont a 60-as évek elején a válogatott munkáját irányító Cohen Rafael kötelezővé tett egy erős treffre alapuló rendszert a játékosai számára. Cikkünk ezt, az egyik legjelentősebb magyar rendszert mutatja be. (Egy különleges kép a magyar bridzs két halhatatlanjáról: Cohen Rafael és Widder Lajos Európa-bajnokok különböző licitrendszert játszottak)
Csepeli Miklós
2011. október 5.

Aranykor – Szemelvények a 30-as évek bridzshíreiből

A 30-as években született magyar versenybridzs rohamléptekkel hatolt a társadalomba. Egyre-másra születtek a bridzsszalonok, verseny versenyt követett a fővárosban és vidéken egyaránt. A nemzetközi viadalokon játékosaink néhány év alatt meghódították Európát. A robbanó játékoslétszám és a sikerek következtében minden jelentős újságnak volt bridzs rovata, ahová jeles szerzők, többek között Darvas Róbert és Ottlik Géza is írtak. A lapokban a szakmai anyagokon kívül hírek és anekdoták is megjelentek. Összeállításomat az újsághasábokból ollóztam, egyes esetekben némileg lerövidítve. Az eredeti szövegeket a téma hatására felébredő gondolataim követik.
Osskó András
2011. szeptember 19.

A Securitate közbelép – A Bukarest–Budapest meccs krónikája

1970 elején megalakult a Román Bridzsszövetség, és ebből az alkalomból meghívták a magyar válogatott csapatot Bukarestbe. A Budapest–Bukarest mérkőzés a román válogatott háború utáni első nemzetközi megmérettetése volt, a meghívást valószínűleg annak köszönhettük, hogy a magyar bridzsezők a 60-as években már bekapcsolódtak a nemzetközi bridzséletbe. A visszaemlékezésem erről a 41 évvel ezelőtti versenyről szól. Emlékeim mellett felhasználtam Fülöp Miklós akkori főtitkár és Csepeli Miklós Bridzséletben közzétett korabeli beszámolóját is. (A képen Osskó András, a szerző)  
Koltai Gábor
2011. szeptember 11.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (IX.): dr. Proniewicz Ferenc

A „láncreakció” folytatódik, Kovács Laci bácsi másik partneréhez vezet az út, akivel együtt szintén szép sikereket értek el, például két egymás utáni évben is megnyerték az ausztriai Veldenben rendezett nemzetközi csapatversenyt. Pronyi főleg a külföldi versenyeken aratott – emlékeim szerint összesen kétszer voltam vele egy csapatban (Velden, Kassa), és mindkétszer nyertünk. Kassán végig vele játszottam, miután Veldenben az utolsó fordulóban az utolsó asztalon játszva „keresztben” ültünk le, és akkor „csiszolódtunk össze”, a másik asztalon ezen a meccsen a dr. Szirmay–Csepeli pár játszott. (A képen balra Pronyi, mellette Kovács László)