HUEN

Kezdőoldal

Szilágyi László
2015. június 27.

A törpék? Solymáron?

A solymári párosversenyen sok jó dolog van, de talán mind közül legjobb a mézes cigánymeggypálinka. Fogyasztása növeli a licitálási kedvet, ritkítja a kihagyott gémeket, sűríti a bemondott szlemeket, sőt mértékletes fogyasztása még a játékostársak (főleg a partner) iránti toleranciára is jótékony hatással van. Az ebéd után éppen csak lenyeltem az utolsó korty mézes cigánymeggypálinkámat, már kezdődött is a második forduló.
Fazakas Gergely
2015. június 20.

Az úgy történt – Trójai faló a BAM-on

Az idei újítás, a GAMAX BAM-kupa remek időpontot talált a versenynaptárban. Az IMP bajnokság után semmi kihagyás, nincs idő lemerevedni, a jó formát lehetett egyből továbbvinni, illetve az IMP-beli esetleges csorbákat menetből kiköszörülni a júniusi két kedd fordulóiban.
Dienes Ödön
2015. május 3.

A 84 ezer forintos 1 szan – Temesvári párosverseny

Temesvárra látogattunk Ráduly Csabával a háromfordulós Bánát Kupa MP-párosversenyre. A befizetett – egyébként jelentős – nevezési díjak 85 százalékát kiosztották! Az első forduló után vezettünk, a másodikban visszacsúsztunk a második helyre, majd vasárnap következett a legjobb 14 pár szuperdöntője.
Bozzai Bence
2015. április 18.

Címvédés Langsee-ben

A tavalyi győzelmünk után úgy gondoltuk, hogy idén is tiszteletünket tesszük Langsee-ben. A házigazda ezúttal is Richard Mick volt. A csapatunk egy ponton változott: „állatot cseréltünk állatra”, vagyis Macit (Vikor Attilát) Sünire (Magyar Ádámra). Így a felállás ez lett: Bunth Ágnes–Fischer Andrea, Bozzai Bence–Magyar Ádám. A csapatnevünk pedig a jól bevált Golo lett.
Lázár Kornél
2015. március 26.

Fiatalok Amszterdamban – White House 2015

Szombaton ismét útra kelünk, hogy megnyerjük az amszterdami White House-t. A magyar különítmény: Fischer Brigitta–Lázár Kornél, Konkoly Csaba–Szirmay-Kalos Barnabás.
Zöld Ferenc
2015. február 26.

Hajrá – Bridzsmaraton, szenior párosbajnokság

Mit is jelent ez a különböző sportokban. Mindenképpen a „végjátékban” történteket, lehetőleg pozitív eredményt. Két típust tudunk megkülönböztetni, az egyikben az utolsó etap előtt ismert az eredmény (labdajátékok, üldözéses versenyek és bridzsben a barométer típusú verseny), illetve azokat, ahol csak sejtjük a pillanatnyi helyzetet (egyéni indításos biatlon, sífutás és a hagyományos bridzsverseny). Utóbbiakban, ha a verseny típusa engedi, érzésre kell élesíteni a játékot vagy „biztonságit” játszani.
Czímer Csaba
2015. február 21.

Hogyan buktassunk el egy terített szlemet?

Keleten ülsz, az ellenfél 6 treffet játszik. Először is olvasd el a licitjeik jelentését. A partner a kőr négyessel indul (párosból harmadik, páratlanból a legkisebb), a felvevő kicsit tesz. Hogyan játsszuk az ellenjátékot? Csak akkor olvass tovább, ha kész a terved!
Magyar Ádám
2014. november 24.

A Miskolc–Kassa verseny

A múlt hét végén zajlott a Miskolc–Kassa verseny idei második felvonása. Kevesen hallottak róla, pedig a verseny majdnem ötvenéves múltra tekint vissza. Arra, hogy pontosan hány évesre, egyik fél sem emlékezett: a kassaiak szerint a hatvanas évek végén indult a verseny, a legidősebb kassai, a 93 éves Oto Gabrik (aki még Darvas Róbert és Ottlik Géza ellen is bridzsezett Pesten az ötvenes években, és vasárnap ő is játszott az egyik kassai csapatban) pedig csak arra emlékezett, hogy ő már az elsőn is ott volt, de hogy az mikor volt pontosan, arra nem.
Gulyás Dániel
2014. november 14.

Városok Kupája, 2014, Újvidék

Idén már ötödször rendezték meg Újvidéken ezt a kis versenyt, amelyen városok csapatai indulhatnak a rendező meghívása alapján. Szerencsénkre a főrendező Szilágyi László régi barátja, így őt hívja meg rendszeresen, mi pedig vele érkeztünk immár harmadszor, hogy megpróbáljuk elhódítani a kupát. A korábbi kísérletek eredménye egy harmadik, majd egy második hely volt, ami a nagyjából 10, majd 12 csapatot figyelembe véve hatalmas sikernek nem nevezhető.