Kezdőoldal

Estére bridzstársaságot vártam, és mint gondos mesterember előre megvizsgáltam a szerszámot: átszámoltam a kártyákat. Nagy bosszúságomra az egyik csomagból hiányzott a kőr ötös. Későre járt már az idő, az üzletek zárva voltak, meg kellett keresnem a hiányzó lapot. Hajtóvadászatom bővelkedett izgalmakban. A cipőtisztító-szerszámok között megtaláltam régen elbújt töltőtollamat, a téli alsóneműim között viszont egy csomag szerelmes levélre bukkantam, melyeket legjobb barátom írt kedves feleségemhez. Végül egyébként üres fali széfem mélyén leltem meg a keresett kártyát.

Mint már annyiszor, ismét szorult helyzetbe kerültem. Fűhöz-fához fordultam, legvégül Norma Norbert barátommal találkoztam.
– Egy tízes elég lesz? – kérdezte ő.
– Elég – feleltem, és ő diszkréten egy borítékot csúsztatott kezembe, melyet zsebre vágtam és csak otthon nyitottam ki. A káró tízes volt a borítékban. Ilyenek az én Norma barátom tréfái! Mondhatom, a csalódás kellemetlen volt és dühömben a papírkosárba akartam dobni a kártyát, de az megszólalt:
– Ne bánts, Róbert, kegyelmezz! Egyszer még én is segíthetek neked.
– Ugyan már hogy segíthetnél te nekem? Talán elfogadnak házbér fejében?
– Ezt éppen nem ígérhetem, de elmondhatom azt az esetet, amikor a felvevőjátékost nagy bajában segítettem meg.

– Hallottál-e, Mester, a bridzsológiáról?
– Eddig még nem. És te?
– Én bizony már hallottam róla.
– Mondd el hát, mi az.

Az esti posta illatos borítékot hozott, belőle egy kis kártya hullott ki.

Frakkba vágtam magam, kitűztem bajnoki érmeimet és egyéb kitüntetéseimet, a harmadfokú kényszerdobásrendet és a Rossz Partnerrendi nagykeresztjét. A pikk királyi kastélyhoz hajtattam és néhány perc múlva már bebocsájtást nyertem a fogadóterembe.

A bridzs eredetét a whistre vezetik vissza és kialakulását kb. a századfordulóra teszik. Kutatásaim során azonban sok olyan adatra bukkantam, melyek a bridzs őseredetét bizonyítják, és amelyek egyúttal a bridzs fejlődésének, de a történelemnek is mérföldkövei.

Kedves Mesterem, tudom, hogy kártyatársaim könnyed históriákat szoktak elmesélni, magam azonban nem követem őket ezen az úton, és egész komoly előadást szándékozom tartani. Kérlek, a változatosság kedvéért fogadd el!

Épp most jövök a bridzsklubból, és melegében elmondom, amit ma tapasztaltam. Már záróra felé közeledett az idő, amikor a komornyik Kelet úrhoz lépett, hogy kasszírozzon:
– Mi volt, kérem?
– Volt 5 pikkem a kilences-nyolcassal…

Szobám falát Delacroix egy harci képe díszíti – másolatban. Szeretem ezt a képet, sokszor elábrándozom előtte és párhuzamot vonok a mai és múlt idők életritmusa közt. Nézem, nézem a képet merően, egyre kifejezőbbnek, plasztikusabbnak, életteljesebbnek találom, szinte már mozognak az alakok. De nézd csak, a főalak tényleg mozdul. Kiugrik lovával a képből, itt van a szobámban. A lovas fürgén leszökken paripájáról, a kantárszárat az ablakkilincsre akasztja és megáll előttem, ki a csodálkozástól szólni sem tudok…

Az egész úgy kezdődött, hogy Németh Éva Anna talált egy szép fotót a norvég nagylexikonban mely megihlette. A jelenetet megfestette. De aztán a címadásnál felmerült a kérdés: mit keresett Ely Culbertson 1952-ben Oslóban?